Célkeresztben: Pintér András

 Pintér András játékát drukkereink a középpályán figyelhetik meg a bajnoki mérkőzéseken, ezúttal pedig rovatunk Célkeresztjében került sorra labdarúgónk.

Miért választottad a labdarúgást? Hogyan lett belőled sportoló?

Rengeteget játszottunk az utcán kisgyerekként, nagyon megszerettem ezt a játékot, nem is történhetett volna másképpen a sorsom.

pinyő3

Eddigi legnagyobb eredményed, élményed sportolóként?

Amikor az U15-ös korosztályban az MTK színeiben kijutottunk a manchesteri Nike Premier Cup világdöntőjére. Emellett az utánpótlás válogatott mérkőzései is felejthetetlen emlékek számomra, illetve azok a bajnokik, amikor feljátszhattunk az utánpótlásból párszor az MTK NB II-es bajnokcsapatába.

Mi a fő célod labdarúgóként?

Minél magasabb szinten játszani. Nyilván mindenkinek az álma a felnőtt válogatottság, én is azért dolgozom, hogy ez egyszer valóra váljon. Ez persze akkor valósulhat meg, ha magasabb szinten játszik az ember, akár az NB I-ben vagy légiósként jegyzett bajnokságban.

Mi a fő célod labdarúgó pályafutásod lezárulta után?

Számomra mindig fontos volt a tanulás. Van már egy közgazdász diplomám, ezzel a szakmával szeretnék elhelyezkedni később.

pinyő1

Ha három szóval jellemeznéd mit jelent számodra a foci?

öröm, küzdelem, győzelem

Melyik az eddigi legszebb tiszakécskei sportélményed?

Nagyon jól érzem magam. Most érkeztem a télen, így az első bajnoki győzelmet mondhatom a Kozármisleny ellen. (Az interjú a Kozármisleny elleni bajnoki után készült. a Szerk.)

Mennyire szeretted meg a települést? Számodra mi a legnagyobb pozitívum Tiszakécskében? Van-e esetleg kedvenc helyed?

Még annyira nem ismerem a települést, de az elhelyezkedése jó, közel van Kecskeméthez. Nagyon jó a termálfürdője. Csütörtökönként járunk úszni a társakkal. Kedvenc helyem a Sportcentrum és a termálfürdő.

Nézel-e saját meccseiteken kívül foci meccseket? Melyik a kedvenc hazai és a favorit külföldi csapatod? (válogatott és klub szinten is)

Igen nézek mérkőzéseket. A hazai csapatok közül a Fradit emelném ki, a külföldiek közül a Manchester United-nek szurkolok rég óta. A válogatottak között több szimpatikus csapat is van, pl. spanyol, argentin vagy éppen a brazil.

Szurkolóként mi a legnagyobb sportélményed?

Amikor az U15-ös Nike Premier Cup-on kint voltunk, a program keretén belül megnézhettünk egy Manchester United – Valencia edzőmeccset.  Ott telt ház volt az Old Trafford-on és világsztárokat láthattunk. Nagyon nagy élmény volt.

Mi a kedvenc hobbid?

Nagyon szeretek pin-pongozni, olvasni, sakkozni, rajzolni vagy zenét hallgatni. De más sportokat is szívesen űzök; pl. úszás, tenisz, futás vagy bármilyen labdajáték.

pinyő2

Nézel-e más sportágból közvetítéseket, ha lehetőséged van rá?

Nagyon szeretem az NBA-t és az NFL-t, ezeket folyamatosan figyelemmel követem.

NFL vagy NBA?

NBA

Szeretsz-e főzni?

Nem annyira jellemző.

Töltött káposzta vagy tökfőzelék?

töltött káposzta

Kutya vagy macska?

kutya

Ha egy lakatlan szigetre magaddal vihetnél három dolgot, mik lennének azok?

A legjobb cimborám, a barátnőm és egy nagy hajó, amivel bármikor el lehet onnan menni és akkor egy nyaralás lesz belőle.

Ha nem labdarúgó lennél, milyen szakmát választanál?

Ha sportolóként helyezkednék el, akkor valószínűleg teniszeznék. A civil életben pedig a már említett közgazdasági területen dolgoznék.

Ha újra kezdhetnéd a sportpályafutásod, lenne, amit másképp csinálnál?

Nem lenne. Amikor döntés helyzetben voltam, mindig úgy gondoltam, hogy jól választok. Nem cselekednék másképpen.

Kedvenc fimed, színészed?

Tökéletes trükk, Tom Hardy

Ki a példaképed a sportban, és miért?

Roger Federer és Muhamad Ali igazi ikonok. A labdarúgók közül pedig Iniesta vagy Modric, akik nagyon jó játékosok és emberileg is top-on vannak.

pinyő4

Mit üzennél a mai fiataloknak a fociban szerzett tapasztalataiddal a hátad mögött?

Tegyék oda magukat maximálisan, legyen az edzés vagy mérkőzés. Emellett ne felejtsék el a tanulást sem, mert azért az nehéz, hogy egy foci karrier nagyon magas szintre összejöjjön.

Mit vársz a világbajnokságtól?

Izgalmas meccseket. Szerintem a németek nyerik meg.

Mi az életed mottója, (igazsága, tanulsága, bölcselete)?

A legtöbbet ki kell hozni az élethelyzetekből, a felesleges dolgokon pedig nem kell stresszelni.

Milyen helyezéssel lennél elégedett az év végén?

Természetesen az első hellyel. Úgy érzem, hogy benne van a csapatban.