Célkeresztben: Kirchner Krisztián

A sérülés miatt a tavaszi szezonban hiányzó Kirchner Krisztiánt sok szurkolónk szívesen látná újra a Duna Aszfalt TVSE kezdőcsapatában. Ezúttal támadó középpályásunk került a Célkeresztbe.

Miért választottad a labdarúgást? Hogyan lett belőled sportoló?

Édesapám mesélte, hogy amikor megszülettem, az volt az első dolga, hogy elment a boltba és vett nekem egy labdát. Mióta az eszemet tudom, focizok. Édesapám is játszott sokáig az NB II-ben, példa volt előttem.

kirci2

Eddigi legnagyobb eredményed, élményed sportolóként?

Kijutott nekem is a jóból, de sajnos a rosszból is. Mindenestre Kaposváron a második csapattal NB III-ból NB II-be jutottunk. (A következő évben hozták azt a határozatot, hogy második csapat nem lehet NB II-es.)

Nagyon szép emlék az is, amikor a Kozármislennyel csont nélkül megnyertük az NB III-at és a Magyar Kupába bejutottunk a legjobb nyolc közé. Ott egy idegenben lőtt góllal kaptunk az elődöntőbe jutásért vívott párharcban. Ebben a sorozatban vertük a Honvédot oda-vissza, búcsúztattuk a Puskást, a Diósgyőrt és a Siófokot.

Korábban lábteniszeztem a labdarúgás mellett és a magyar válogatottban is szerepeltem ebben a sportágban. Büszke vagyok rá, hogy van egy világbajnoki és egy Európa-bajnoki harmadik helyezésem lábteniszben.

Mi a fő célod labdarúgóként?

Minél magasabb osztályba szeretnék kerülni. Jó lenne még az NB I-ben futballozni.

Mi a fő célod labdarúgó pályafutásod lezárulta után?

Saját vállalkozást szeretnék indítani, több ötletem is van. Emellett tanulni is szeretnék.

Ha három szóval jellemeznéd mit jelent számodra a foci?

Ez Az Életem.

Melyik az eddigi legszebb tiszakécskei sportélményed?

Egy meccset nehéz kiemelni, de a Pécs elleni hazai győzelemre sokáig emlékezni fogunk. Nagyon jól játszott a csapat, én pedig gólt is rúgtam.

kirci5

Mennyire szeretted meg a települést? Számodra mi a legnagyobb pozitívum Tiszakécskében? Van-e esetleg kedvenc helyed?

Nagyon nyugodt és szép hely, nyáron a Tisza-part kimondottan kellemes. Szeretek itt lenni. A szurkolók nagyon jók. Ahol eddig játszottam, még sehol sem volt az jellemző, hogy meccsről meccsre ennyien kijárnak szurkolni.

Nézel-e saját meccseiteken kívül foci meccseket? Melyik a kedvenc hazai és a favorit külföldi csapatod? (válogatott és klub szinten is)

Klub szinten a Bayer München a kedvencem, a válogatottak közül pedig a németek. Magyarországon klubszinten az Újpest felé húz a szívem. Édesapám Villányban volt edző, ők az Újpest egyik fiókcsapataként is működtek. Akkoriban gyerekként már láttam élőben Újpest meccset, aminek a hangulata nagyon megfogott. Nagyon örük, hogy idén az Újpest nyerte a Magyar Kupát. A mérkőzést volt szerencsém élőben megtekinteni a helyszínen.

Szurkolóként mi a legnagyobb sportélményed?

A magyar válogatott kijutása az Európa-bajnokságra. Emellett, mivel német válogatott szurkoló vagyok, a németek világbajnoki győzelme.

Mi a kedvenc hobbid?

A lábtenisz most már csak hobbi. Szeretek horgászni és falusiként szívesen dolgozom a ház körül.

Nézel-e más sportágból közvetítéseket, ha lehetőséged van rá?

A lábtenisz eseményeket az interneten tudom követni. Nagyon szeretem a kézilabdát is és az NBA-t.

NFL vagy NBA?

NBA

Szeretsz-e főzni?

Főzni és sütni nagyon szeretek, mosogatni már kevésbé. Otthon van egy kemencém, amelynél a barátaimnak szívesen sütögetek.

Marhapörkölt vagy palacsinta?

Mindkettő finom, de akkor inkább egy jó marhapörkölt.

Kutya vagy macska?

kutya

Ha egy lakatlan szigetre magaddal vihetnél három dolgot, mik lennének azok?

barátnő, focilabda és egy szakács

Ha nem labdarúgó lennél, milyen szakmát választanál?

Nem tudom elképzelni az életemet labdarúgás nélkül. Szerintem akkor mindenképpen törzsszurkoló lennék valahol.

kirci4

Ha újra kezdhetnéd a sportpályafutásod, lenne, amit másképp csinálnál?

Talán egy-két döntést másképp hoznék, de örülök, hogy így alakultak a dolgok és ennyi élményben volt részem.

Kedvenc színészed, filmed?

Kedvenc színészem nincs. Nagyon sok filmet szeretek. Ha egy filmet kellene kiemelni, akkor a Made in Hungária lenne az.

Ki a példaképed a sportban, és miért?

Thiago Alcantara, mert egy zseni.

Mit üzennél a mai fiataloknak a fociban szerzett tapasztalataiddal a hátad mögött?

Csak úgy lehet célokat elérni, ha keményen megyünk előre. Szükség van a profi hozzáállásra fiatalon is. Nem azt mondom, hogy ne élvezzék az életet, de az edzéseken, a pályán mindent bele kell adni.

Mit vársz a világbajnokságtól?

Németország győzelmét.

Mi az életed mottója(igazsága, tanulsága, bölcselete)?

Mia San Mia. (Vagyunk, akik vagyunk.) Ez a Bayern jelmondata.

kirci3

Milyen helyezéssel lennél elégedett az év végén?

Csak az első helyezéssel.