Célkeresztben: Balmazújváros

A Merkantil Bank Liga NB II  17. fordulójában a Duna Aszfalt TVSE labdarúgó csapata Balmazújvárosba utazik, hogy megmérkőzzön a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatával.

A tiszakecskefoci.hu-nak Szabó István, a Duna Aszfalt TVSE labdarúgó csapatának vezetőedzője nyilatkozott várakozásairól:

Nagyon intenzív időszakban vagyunk. Sok mérkőzést játszottunk, egy kupa mérkőzéssel többet is mint a következő ellenfelünk, hiszen a Balmazújváros már korábban kiesett a Magyar Kupából. Vannak sérültjeink is, de jó formában vagyunk. A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elég ingadozó formát mutat, de ez nem téveszt meg bennünket, nehéz mérkőzésre számítok. A holnapi meccs villanyfényes lesz, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. Ettől függetlenül optimisták vagyunk. Szeretnénk pontot, pontokat szerezni, azaz jó eredményt elérni Balmazújvárosban!

A balmazfoci.hu oldalon korábban Bekő Balázs, a hazai csapat vezetőedzője így nyilatkozott a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban:

Becsületesen fel fogunk készülni. Reményeim szerint visszatérnek a hiányzók is. Bízom benne, hogy a csapat azt az arcát fogja mutatni, amit az elmúlt két mérkőzésen, hiszen nincs más lehetőségünk, otthon kell tartanunk a három pontot. 

Meccstörténelem:

A két település csapata még soha nem játszott bajnoki mérkőzést egymással. Reméljük, hogy csakúgy mint szerdán a Budafoki MTE esetében, most is mi nyitjuk pozitívan a sort.

Szurkolói információk:

Belépő egységesen 1000 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes.

további információk: https://balmazfoci.hu/jegyinformaciok/jegyvasarlas/

idegenbeli plakát2

bbb

fotó forrása: balmazfoci.hu

Hajrá Kécske!

Duna Aszfalt TVSE