Mindenre felkészülünk

Az eredményes őszi szezon után Nyilas Elekkel, a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatójával beszélgettünk.

Milyen koncepció mentén folytatódott a szakmai munka a megyei I. osztályú bajnokság megnyerése után?

Megmaradt a stílusunk és a filozófiánk. Szerettük volna tovább építeni azt a fajta játékunkat, ami már a megyei I. osztályban is jellemző volt ránk. Ebből a felfogásból, a hozzáállásbeli elvárásokból nem is engedünk. Igyekeztünk úgy kialakítani a játékoskeretet, hogy alkalmas legyen a szakmai koncepciónkhoz. Az elmúlt őszre visszatekintve úgy gondolom, hogy ezt a folyamatot sikerült tovább vinnünk.

e Emlékezetes pillanatokból nem volt hiány 2017-ben.

Mennyire elégedett a csapat őszi teljesítményével?

Elégedett soha nem lehet az ember, mindig van mit kijavítani, még a győztes meccsek esetén is. Próbálunk mindig reálisan értékelni akár vesztes, akár győztes meccsen is vagyunk túl. Látjuk a jó dolgokat, de azokat a hibákat, amelyek akár mérkőzéseket is befolyásolhatnak orvosolni kell. Elemezzük a teljesítményét a csapat egészének, valamint egyénekre lebontva a játékosokét is.  Ebből kapunk egy olyan eredményt, amin mindig lehet javítani.

Mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket azok a játékosok, akik erősítésnek érkeztek a nyáron?

Mindig olyan típusú, személyiségű játékosokat igyekszünk hozni, akik bele illenek filozófiánkba. Lényeges a jó csapatszellem. Nem szeretjük a magányos farkasokat. Csak és kizárólag olyan futballisták érkezhetnek, akik hozzá tudnak tenni az eddig is jól működő csapategységhez. Itt mindenki egy irányba húz, minden labdarúgónknak az a véleménye, hogy kitűnő a csapategység. Sokan nem voltak még ilyen összetartó közösség részesei. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a pályán kívüli megmozdulások, pl. a Tiszakécskei Ebrendészeti Telepért tett összefogás vagy éppen a közös disznótor. Ezeken az összetartásokon mindenki ott van, senki nem hiányzik. Ez is hozzátesz ahhoz, hogy a pályán egymásért és a klubért maximális odaadással harcoljanak a csapat tagjai.

v7 Csatában a kécskei legények…

Milyen igazolások várhatóak a télen?

Nagy fluktuáció nem várható, hiszen kialakult egy erős gerinc. Azt gondolom, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy csak ,,kozmetikáznunk” kell a télen a kereten. Ez két-három személycserét érinthet. Nyilván van olyan játékosunk, aki a több játéklehetőség reményében klubot válthat. Őket is megértjük. Persze a nagy többség véleménye az, hogy akár a kevesebb játéklehetőség is belefér az itt tapasztalható nyugalom és biztonság miatt.

Immáron két és fél bajnoki évad óta a Duna Aszfalt TVSE sikereiért dolgozik. Mit gondol ez idő alatt mennyire változott meg a klub megítélése, mennyire vált ismerté a Duna Aszfalt TVSE országosan a labdarúgás berkeiben?

A régmúltnak köszönhetően széles kapcsolatrendszerrel rendelkezem a honi labdarúgásban. Kollégáim szerte az országban dolgoznak. Nagy örömmel mondhatom, hogy hamar elterjedtek a jó hírek a Duna Aszfalt TVSE-ről. Többször személyesen jönnek el barátok, egykori játékostársak. Hallottak az itt folyó munkáról, a közösségről és az infrastrukturális lehetőségeinkről. Sokan keresnek minket, hogy mérkőzést szeretnének megtekinteni és nagy öröm, hogy a csapat játéka láttán elismeréssel beszélnek. Példásnak érzik azt a közeget, ami itt uralkodik. A legutóbbi példa erre, hogy Kuznyecov barátom, egykori játékostársam is a napokban keresett meg azzal, hogy egy orosz másodosztályú csapat jönne ide edzőtáborozni.

Nagy öröm az, hogy 150 gyermek sportol nálunk versenyszinten, minden délelőtt helyi iskolások használhatják a Sportcentrum nyújtotta lehetőségeket az atlétikai pályától a műfüves pályákig, s a műfüves csarnokot is nagy kedvvel veszik igénybe a tiszakécskeiek. Kijelenthető, hogy újra élet költözött a ligetbe, s ez hatalmas öröm. Amikor látom azt a sok boldog gyereket itt a pályákon, hogy ezt a csodálatos játékot játsszák, akkor érzem igazán, hogy megéri a befektetett munka. Ha visszatekintek erre a két és fél évre, akkor ez egy hatalmas lépés.

1 Gyerekek a Sportcentrumban

Újonc csapatunk kiváló őszt produkált, jelenleg csupán egy pont a lemaradása a feljutást érő első helyen állomásozó csapat mögött. Ez az eredményesség befolyásolhatja a célokat a tavaszra nézve?

 Befolyásolhatja. Továbbra is tesszük a dolgunkat hétről, hétre. Mindent maximálisan megtervezünk. Már azt is elmondhatom, hogy rég óta készen van a menetrendünk egészen a tavaszi szezon végéig. Fontos, hogy profi módon, időben megszervezzünk mindent. Így lehet jól működni, nem szeretjük az ad hoc dolgokat. Mindenre felkészülünk. Természetesen, ha látjuk, hogy lesz reális esélyünk az újbóli osztályváltásra, akkor megtesszük azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ehhez.

p2 Egy a rengeteg gólöröm közül

Az NB III. Közép csoportjától azt kapta, amit várt?

 Úgy gondolom, hogy ez a legerősebb csoport a három közül. A PMFC, a Dunaújváros, a SZEOL, a Dabas, az Iváncsa és mi is harcban vagyunk az első helyért. A másik két csoportról nem mondható el ez a kiegyensúlyozottság. Ha az NB III-as csoportok összes újoncát összevetjük, akkor is elmondhatjuk, hogy kimagaslóan szerepel a csapatunk. Igaz, ez nem meglepetés számomra, ismertem a gárdánk erejét. Már a megyei I. osztályban is egy erősebb NB III-as kerettel rendelkeztünk.

Szeretném megköszönni az elmúlt évet mindenkinek, aki valamit is tett azért, hogy a Duna Aszfalt TVSE eredményes legyen. Ide tartoznak hűséges szurkolóink is, akik idegenben is legtöbbször nagyobb létszámban vannak jelen, mint a hazaiak drukkerei. Ők nem kevés anyagi áldozatot hozva kísérnek el bennünket, megteremtve a hazai pálya hangulatát. Igyekszünk ezt eredményességünkkel meghálálni nekik.

1s A 12. játékos

Végezetül szeretnék mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánni, és sportsikerekben gazdag újesztendőt!

írta: Sánta László(sel)