Szeretnénk meglepetést okozni a Viharsarokban

Újra nehéz feladat előtt áll a Duna Aszfalt TVSE NB II-es labdarúgó csapata, hiszen vasárnap a tabella 5. helyén álló Békéscsaba 1912 Előre vendége lesz.

Nem győzni járnak a csapatok a Viharsarokba, hiszen ebben a bajnokságban Békéscsabán eddig csak a két éllovas, a ZTE és a Gyirmót tudott nyerni. Szabó István legénységének is nehéz dolga lesz Békés megyében, de nyugodtan várhatjuk a csatát. Miért ne szerezhetnénk meglepetést?

Ellenfelünk legutóbb Kaposváron szerzett nagyon komoly skalpot, de ha végig nézünk a tavaszi eredménysorukon, akkor megállapíthatjuk, hogy hullámzó teljesítményt nyújt Boér Gábor vezetőedző alakulata.

Ősszel nagy sikert elérve sikerült legyőznünk a Békéscsabát, s most, mint az ellenfelünk honlapján is olvasható: ,,sportszerű bosszú”-ra készülnek vendéglátóink. Érdekesség; a csabai honlap szerkesztője azt is kiemelte, hogy tiszakécskei csapatot tétmeccsen még soha nem tudott legyőzni békéscsabai gárda. Reméljük, a vasárnapi meccs után is marad ez a számunkra szép mérleg. (,,Az NB I-ben két döntetlen (0-0 és 3-3), az NB II-ben pedig egy tiszakécskei győzelem, valamint két pontosztozkodás született.”)

A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban Szabó István, csapatunk vezetőedzője osztotta meg gondolatait honlapunkkal:

A Békéscsaba nagyon jó csapat, tele tehetséges fiatal játékossal, akiket egy tehetséges edző irányít. Ahogy az összes ellenfelünket, a Békéscsabát is igyekeztünk minél részletesebben feltérképezni. Vannak olyan játékosaink, akik felépültek és visszatértek, de még maródiak is vannak. Számunkra mindegy ki az ellenfél szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni, hogy elérhessük célunkat. Szeretnénk bennmaradni, s ha lehet előrefelé elmozdulni a tabellán.

Szurkolói információk:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Felnőtt jegyár: 1.000 Ft

Diák/nyugdíjas jegyár: 500 Ft

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kórház utcai Stadion továbbra is átépítés-rekonstrukció alatt áll, így semmiképpen se lépjenek a lezárt építési területre és az az esetleges munkálatok miatti kellemetlenségekért előre is az elnézésüket kéri a Békéscsaba 1912 Előre vezetősége.

Hajrá Kécske! Utazzunk el minél többen Békéscsabára és biztassuk a csapatot!

Duna Aszfalt TVSE