Három fordulóval a vége előtt bajnok az U15

A Duna Aszfalt TVSE U15-ös korosztályos csapata három fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert üldözőivel szemben.

A csapat az elmúlt hétvégén a Gyöngyös gárdáját fogadta hazai pályán és aratott fölényes, 7-0-ás sikert.

A mérkőzésről és a sikeres szereplésről a csapat edzője, Tímár Zoltán nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:

Hétvégi győzelmünkkel három fordulóval a bajnokság befejezése előtt bajnokok lettünk az MLSZ U15 NB II. Közép-Keleti csoportjában.
Gyöngyösről érkezett lelkes ellenfelünk, akik számára a mérkőzés elejétől kezdve egyértelműsíteni szerettük volna, hogy itt ma csak egy győztes lehet. Ez sikerült is, az első félidei kisebb megingások ellenére is két góllal vezettünk a szünetre. A gyöngyösiek csak pontrúgásokból voltak veszélyesek, a második félidőre elfáradtak és végül fölényes hét gólos győzelemmel tettük behozhatatlanná előnyünket a tabellán.
Majd következhetett a jól megérdemelt pizza és a “Süsü” pezsgő különböző ízekben.
Csapatunk egész éves teljesítményét nézve, teljesen megérdemelten nyertük meg a bajnokságot eddig egy vereség és egy döntetlen mellett huszonegy győzelmet szereztünk. A mérkőzéseken szinte kivétel nélkül a mi akaratunk érvényesült, játéktudásban, egyéni teljesítményekben, győzni akarásban ellenfeleink fölé nőttünk.

Gratulálunk a bajnoki címhez! Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

Duna Aszfalt TVSE