Eredményes szezont zártunk, de jövőre a még stabilabb szereplés a cél

Nyilas Elekkel, a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE sportigazgatójával beszélgettünk az elmúlt szezonról, a jövőbeni tervekről, a klub utánpótlásáról és a Sportcentrumban zajló felújítási munkálatokról.

Hogyan értékeli a Duna Aszfalt TVSE labdarúgó csapatának első NB II-es szezonját?

Nagyon nagy ugrást vittünk véghez, hiszen két év alatt két osztályt léptünk előre, ami nem könnyű. Fel kellett vennünk a fordulatszámot, amit a másodosztály megkövetel. Nagyon kevés időnk volt felkészülni a 38 bajnoki tétmérkőzésre, mivel az NB III-as bajnokságnak később van vége. Kettős érzések voltak bennünk, hiszen szerettünk volna azoknak a játékosoknak lehetőséget adni, akik a kezdetektől fogva velünk voltak. Azonban azt is tudtuk, hogy a másodosztály nagyobb igénybevételt jelent minden tekintetben. Amikor az első pár NB II-es bajnoki meccsünk lement, nem látszódott az a masszivitás, amivel az egész szezont végig tudnánk csinálni, ezért is döntöttünk úgy, hogy ,,kozmetikáznunk” kell a kereten, ekkor került hozzánk Batizi-Pócsi Balázs, Horváth Adrián és Sváb Dániel. Ezután már látszódott, hogy a csapat erősebb lett és nagyobbak lettek a taktikai lehetőségek is.

Ez az év nagyon sokat kivett a labdarúgókból. Többségük az NB III-hoz és a megyei I-es bajnoksághoz volt szokva és nagyon nehéz volt az új ritmusra átállni. Ezért is voltak hullámvölgyek a teljesítményben. Az őszi szezon második felére azonban összekapta magát a csapat, s egy olyan periódus következett, ami megadta az alapját annak, hogy végül simán bennmaradjunk. Kilencedikként fordultunk féltávnál, ami elég komoly eredmény egy újonc csapatnál.

Aztán a tavaszi szezonban jöttek azok a dolgok, amik szintén előre borítékolhatóak voltak; elfáradtak a játékosok, egyre több lett a sérülés. Nagyon nehéz volt hétről-hétre úgy összerakni a csapatot, hogy az ütőképes legyen. Főleg az előre játékunkkal voltak problémáink, ugyanakkor az is igaz, hogy abból a csapatrészből dőltek ki hosszabb időre játékosok. Gondolhatunk itt Batizi-Pócsira, a fiamra, aki vállműtéten esett át, Horváth Adriánra vagy éppen Puskásra is.

Emellett volt még egy nagyon komoly sikersztori is a szezonban, hiszen a Magyar Kupa nyolcad döntőjébe jutottunk és egy olyan ki-ki mérkőzésen búcsúztunk a későbbi finalista Honvéd ellen, amikor hajszál hiányzott a továbbjutásunkhoz. Összességében azonban a két fronton való menetelés rengeteget kivett a csapatból, talán ennek is ittuk meg a levét a bajnokság végére.

Úgy gondolom, mindent egybevéve elégedettek lehetünk, hiszen valószínűleg minden szurkoló aláírta volna a bajnokság előtt, hogy fordulókkal a vége előtt biztos bennmaradók leszünk és egy sikeres kupameneteléssel is megfűszerezzük az évet. Nyilván hiányérzetünk is lehet, mivel több olyan mérkőzést vesztettünk el, amikor az utolsó pillanatokban billent a mérleg nyelve a másik fél javára. Ilyenkor hiányzott a rutin és a frissesség.

Azt szeretném kiemelni, hogy nagyon köszönjük a lehetőséget és mindenki anyagi és erkölcsi támogatását, aki segített minket ebben az évben, hogy elérjük kitűzött céljainkat.

Milyen erősítések, változtatások várhatóak a nyáron?

Látjuk, hogy miben kell javulnunk és milyen téren kell változtatni a jövőben, hogy ez a szereplés még stabilabb legyen. Ehhez megtesszük a szükséges lépéseket.

Tudjuk, hogy milyen területen kell javulnunk, miben kell jobbnak lennünk a mérkőzéseken. Ennek megfelelően a személyi állományban is lesznek változások. Ennél is stabilabb pozíciót szeretnénk elfoglalni a táblázaton, szeretnénk még jobban kiszolgálni szurkolóinkat, látványosabb és eredményesebb játékkal. Ezekre a változtatásokra rengeteg energiát fordítunk, hiszen mióta véget ért a bajnokság, az én munkámat ez tölti ki; a keret megerősítése, s azoknak a hiányosságoknak a pótlása, amelyeket észleltünk. Azt viszont hozzáteszem, hogy a keret megerősítése nehéz feladat: egyrészről csábító a tiszakécskei labdarúgás, s vannak önjelöltek is, akik jönnének, másrészről csak olyan labdarúgók érkezhetnek, akik a szemléletünknek és a filozófiánknak is megfelelőek. Olyan labdarúgók jöhetnek, akik könnyen be tudnak illeszkedni a városba, a klubba, büszkén viselik a tiszakécskei színeket és az igényeik sincsenek az egekben. Ezt a pár dolgot közös nevezőre hozni, azért nem egyszerű feladat.

 

A Duna Aszfalt TVSE utánpótlásának tekintetében milyen szezont zárt klubunk? 

Itt is érdemes visszatekintenünk két évvel korábbra, amikor is volt két utánpótlás és egy felnőtt csapatunk. Jelenleg itt vannak a Bozsik korosztály csapatai, az U14, U15, U17, U19 fiú gárdák és az U16, U19 lány csapatok, valamint a megyei I. osztályú felnőtt csapat. Többszörösére nőtt a csapataink száma, amit meg kellett tölteni gyerekekkel, edzőkkel, ami nagy feladat volt. Örömmel tölt el, hogy mindenki nagyon szuperül helyt áll a bajnokságában, az U15-ös csapat bajnoki címet is ünnepelhetett. Ennek köszönhetően azt is lemondhatjuk, hogy idén is lett a klubnak egy bajnok csapata. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy csak helyiekkel nehéz feltölteni ennyi utánpótlás csapatot, de ez országos probléma is.

Milyen felújítási munkák zajlanak jelenleg a Sportcentrumban?

Jelenleg zajlik a pálya alácsövezése és sor kerül a világítás fejlesztésére is, aminek következtében hangulatos esti mérkőzéseket játszhatunk majd. Ezekkel a munkálatokkal a tervek szerint készen lesznek a szezon kezdetére a kivitelezők. Nagy a valószínűsége annak, hogy már az első meccsünket itthon játszhatjuk a következő bajnokságban. Ez már egy hosszú ideje eltervezett munka, ami napra pontosan be volt lőve. Vasárnap vége lett a dorogi meccsnek, hétfőn reggel a munkagépek már el is kezdték a kivitelezést. Ezek a beruházások hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a magasabb igényeknek is megfeleljünk.

Duna Aszfalt TVSE