Elkezdődött a felkészülés: szombatig több próbajátékos edz a kerettel

A Duna Aszfalt Tiszakécskei LC megkezdte a felkészülést a Merkantil Bank Liga NB II 2019-2020-as bajnoki szezonjára.

A tiszakecskefoci.hu-nak Nyilas Elek, klubunk sportigazgatója nyilatkozott:

NB II-es keretünk megkezdte a felkészülést a bajnoki szezonra. Eddig három érkezőnk van, a csatár Zádori Krisztián, aki Balmazújvárosból jött, Varga Ádám utánpótlás válogatott kapus, ő a Puskás Akadémiától érkezett és Erdélyi Botond hátvéd, aki az előző szezonban a Dorogi FC-t erősítette. A távozók; Benkó Bence, Helesfay Donát, Ladányi Patrik, Huszti András, Károly Bálint, Sirokmán Zoltán, Mihály Dávid és Gréczi Márton. Nekik ezúton is szeretném megköszönni, hogy az elmúlt időszakban a tiszakécskei labdarúgást erősítették.

Jelenleg 30+3 fővel készülünk a próbajátékosokkal együtt, de szombattól visszatérünk a 21 mezőnyjátékosból és 3 kapusból álló létszámhoz, azzal a kerettel vágunk majd neki a bajnoki szezonnak.

A próbajátékosokat ezen a héten csütörtökön 17.00 órától és szombaton 10.00 órától Lakiteleken egymás közötti felkészülési mérkőzéseken is teszteljük. Természetesen a keretünk még változik, amiről folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

 

Simon Antal, a Duna Aszfalt TLC NB II-es csapatának vezetőedzője a felkészülés kezdetéről elmondta:

A tervek szerint elkezdődött a csapat felkészülése. Hat teljes hét áll rendelkezésünkre, hogy maximálisan felkészüljünk a szezon kezdetére. Természetesen a labdarúgók a pihenő alatt is kaptak egyénre szabott feladatokat. Jelenleg Tiszakécskén, napközis rendszerben napi két edzéssel készülünk. A stábunk Vellai Áronnal, erőnléti edzővel bővült. Délelőtt többnyire kondicionális edzések vannak, de a felkészülésünkben a labda játssza a főszerepet. Jövő héten már edzőmérkőzések is lesznek, a Honvéddal és a Cegléddel mérkőzünk meg, július 13-tól pedig a szlovéniai edzőtáborban dolgozunk tovább. Oda természetesen már a szűkített kerettel utazunk el.

 

Duna Aszfalt TLC