Tiszakécskén minden feltétel adott a sikerhez

Durso Giuliano (21) Vácról került Tiszakécskére. Simon Antal védekező középpályásként számít új igazolásunkra.

Neved alapján adódik a kérdés, honnan származol? Milyen csapatokban játszottál eddig?

Édesapám olasz, édesanyám magyar. A Videotonban kezdtem el focizni, aztán a Vasas Kubala Akadémiához kerültem, ezt követően a Vasas NB III-as csapatánál játszottam egy évig, majd két szezonon keresztül Vácon játszottam.

Hogyan kerültél Tiszakécskére?

A legutóbbi bajnoki szezon után keresett meg Simon Antal a tiszakécskei lehetőséggel. Abban maradtunk, hogy a mester megnézne a felkészülés közben. Ez meg is történt és számomra pozitív döntés született, hiszen a Duna Aszfalt TLC igazolt labdarúgója lettem.

Pozíciód?

Védekező középpályásként játszom.

Mi a véleményed a tiszakécskei klubról?

Nem voltam még ilyen klubban, ahol ennyire rendben lennének a dolgok minden téren. A körülmények kifogástalanok, úgy gondolom, hogy itt minden feltétel adott a sikeres szerepléshez.

Nagyon jó a társaság. Nagyon nyílt és rendes mindenki. Csak pozitívumokról tudok beszámolni. Emellett játéktudásban is olyan csapat alakult ki itt Tiszakécskén, amely sikereket érhet el.

Milyen céljaid vannak a kécskei csapattal?

Minél több pontot szeretnénk szerezni, minél több meccset megnyerni és a minél előbb végezni a tabellán.

Duna Aszfalt TLC