Jön a Vasas! Futballünnep a Sportcentrumban

Az ilyen meccsekért érdemes igazán labdarúgónak lenni, amikor az esélyesebb csapat ellen kell megmutatni ,,Ki a legény a gáton”. S ugyanez igaz a szurkolókra is, amikor a kék-sárga színeket büszkén viselve biztathatjuk a tiszakécskei csapatot egy legendás magyar klub gárdája ellen.

A mérkőzés iránti nagy várakozást azonban nemcsak a Vasas kultusza okozza. Csapatunk régen játszott már hazai bajnokit, így mindenki nagyon várja már a vasárnap délutánt.

Simon Antal, a Duna Aszfalt TLC NB II-es labdarúgó csapatának vezetőedzője a tiszakecskefoci.hu-nak elmondta: Végre itthon játszhatunk, aminek nagyon örülök, két idegenbeli mérkőzés után, amelyek felemásra sikerültek. A Győr elleni meccsen a vereség ellenére jól játszottunk, viszont a Kazincbarcika ellen fájó pontokat ajándékoztunk az ellenfélnek. Ezúttal bízom benne, hogy újra az első három meccsen mutatott játékunkkal tudunk előrukkolni. Az NB II-es bajnokság egyik top csapata érkezik hozzánk, még akkor is, ha a rajtja nem sikerült jól a Vasasnak. Úgy gondolom, hogy ez egy háromesélyes meccs lesz. Bízom benne, hogy a mi akaratunk fog érvényesülni és a szurkolóink segítségével pontot vagy pontokat tudunk itthon tartani.

érdekesség:

Simon Antal, a Duna Aszfalt TLC vezetőedzője korábban labdarúgóként és edzőként is erősítette a Vasast: 1994–1997 között labdarúgóként, majd 2000-2001-ben csapatunk másodedzőjeként, 2014–2015-ben a Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia U21-es csapata mellett, majd 2015 késő őszén ismét a felnőtt gárda mellett dolgozott. Később 2017-ig ismét a Vasas utánpótlásánál látta el feladatait.

Labdarúgóink között is vannak olyanok, akik korábban az angyalföldiek piros-kék mezét viselték: Preklet Csaba, Kovács Dávid és Durso Giuliano is futballozott a Vasasban, illetve annak akadémiáján.

meccstörténelem:

Két első osztályú és két másodosztályú bajnoki mérkőzés szerepel eddig a Vasas és a tiszakécskei csapatok örökmérlegén. Még sohasem nyertünk a nagy múltú fővárosi klub együttese ellen: 1 döntetlen mellett, három vereségre emlékezhetünk vissza.

szurkolói információk:

A mérkőzésekre minden szurkoló hozza magával a lakcímkártyáját és a személyi igazolványát!

 Zúgjon a Hajrá Kécske!

Duna Aszfalt TLC