Megszületett a tiszakécskei női labdarúgás első bajnoki győzelme

Ádám Sándor, edző tájékoztatta a tiszakecskefoci.hu-t az U16-os leány csapat és az U19-es fiú gárda eredményeiről:

U16-os leány csapatunk a Szolnoki MÁV FC csapatát fogadta az első bajnoki fordulóban a Sportcentrumban.
Az első perctől kezdve többet birtokoltuk a labdát. Úgy tűnik, hogy a lányok megérezték a csapatjátékok szépségét, mert sok passzal és ötletes játékkal építették a támadásokat, folyamatosan veszélyeztetve ezzel a szolnokiak kapuját. Védelmünk is jól és hatékonyan dolgozott, sok labdát szereztek, igyekeztek egyre többet bekapcsolódni a támadójátékba. Gyenes Tifani többször is megkeverte a szolnoki védelmet és a 25. percben kissé kisodródva nagyon okosan lőtt bal lábbal a hosszú alsóba. Bár pár perc múlva a vendégek egy szép szabadrúgásból egyenlítettek, de erre a lányok nagyon jól reagáltak és folytatták a nyugodt, pontos játékot. Tifani pedig ismét villant. Ezúttal jobb lábbal pókhálózta ki a bal felsőt. Szünet után ugyan negyed órára félbeszakadt a mérkőzés villámlás miatt,de a folytatásban sem történt változás. Tifani meglőtte harmadik gólját, majd az élete első bajnoki mérkőzését játszó Németh Gréta is betalált. A végeredmény 4-2. A lányok nagyon örültek az első, történelmi győzelemnek.
A győztes csapat tagjai: Borbély Diána, Siroki Alexandra, Rafael Mária, Debreczeni Nikoletta, Gál Noémi, Jakab Dzsenifer, Illés Janka, Pálinkás Viktória, Gyenes Tifani, Vincze Orsolya, Miklós Diána, Németh Gréta, Sáfrány Lili, Nagypál Trixi
Szép volt Lányok! Hajrá Kécske!

Duna Aszfalt TLC – Szolnoki MÁV UFC 4 – 2(2 – 1)
gólszerzők: Gyenes Tifani Dorina 3, Németh Gréta 1

U19:

Szombaton délben a tavalyi U19-es bajnok SZEOL SC csapatát fogadtuk a Sportcentrumban. Jól kezdtük a mérkőzést. Bár ellenfelünk többet birtokolta a labdát, de a srácok fegyelmezetten védekeztek és gyors kontrákat vezetve rendre az ellenfél kapuja elé kerültek. Negyedóra elteltével mégis egy rögzített szituáció után, Balla István távoli szabadrúgásából szereztünk vezetést. A nagy gólok mérkőzésén ellenfelünk egy átlövéssel egyenlített. Szünet előtt egy perccel, Alberti Dániel a védő harmadban szerzett labdát, majd egy gyors Dorsch-Horváth összjáték után a második hullámból kapu elé érkező Illés Bálint ragasztott nagy gólt a bal felsőbe. Szünet után még nagyobb sebességre kapcsolt a SZEOL. Egyenrangú ellenfélként harcoltunk, de sikerült megfordítaniuk a mérkőzést. 3-2-es vendég vezetésnél, mindent egy lapra feltéve támadtunk az egyenlítésért, voltak is lehetőségeink, de ahogyan az ilyenkor sokszor lenni szokott a 90. percben egy kontrából meglőtte ellenfelünk negyedik gólját. Ezzel eldőlt. Ismételten dicséret illeti az egész csapatot a hozzáállásért és azért a teljesítményért, amelyet a “pályán hagyott”.
Hajrá Kécske!

Duna Aszfalt TLC – SZEOL SC KFT. 2 – 4 (2 – 1)
gólszerzők:Balla István László, Illés Bálint

Duna Aszfalt TLC