A Budaörs csapata érkezik a Sportcentrumba

A Merkantil Bank Liga NB II 17. fordulójában a Duna Aszfalt TLC labdarúgó csapata az ugyancsak 15 pontos Budaörsi SC gárdáját fogadja a Városi Sportcentrumban. 

A találkozóval kapcsolatos gondolatait Virágh Ferenc megbízott edző osztotta meg klubunk honlapjával:

Azzal a mentalitással, szenvedéllyel és tűzzel kell pályára lépnünk, amivel Csákváron is harcoltunk. Ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy nem marad el a siker. A Budaörs nagyon jó csapat, a valós erejüket nem tükrözi a tabellán elfoglalt helyezésük, ennél játékosállomány és játéktudás terén is több van bennük. Mindent megteszünk majd azért vasárnap, hogy kiszolgáljuk közönségünket és gyarapítsuk pontjaink számát.

meccstörténelem:

Eddig mindössze kétszer játszottunk a Budaörsi SC csapata ellen, az előző bajnoki szezonban. Akkor egyszer győztünk és egy döntetlent értünk el.

szurkolói információk:

Újra villanyfényes meccsen, igazi futballhangulatban szurkolhatunk csapatunknak! Sokszor leírtuk már, hogy mennyit jelent a szurkolói támogatás a lelátón. Most ez fokozottan igaz, hiszen régen győztünk, azonban Csákváron már izzott a tűz a fiúkban. Ennek is köszönhettük a bravúrpontot. Segítsük őket a 12. játékosként, zúgjon a Hajrá Kécske! Győzzünk együtt!

(felső montázs forrása: magyarfutball.hu)

Duna Aszfalt TLC