Nem sikerült pontot szerezni a Soroksár ellen

A Merkantil Bank Liga NB II 19., azaz utolsó őszi fordulójában labdarúgó csapatunk a Soroksár SC együttesét fogadta és szenvedett 3 gólos vereséget.

2019.12.01.

Duna Aszfalt Tiszakécskei LC – Soroksár SC 0–3 (0–2)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum 300 néző, vezette: Németh Ádám (Bede Tamás, Hofbauer Roland)

Duna Aszfalt TLC: Varga Á. – Erdélyi B., Kardos, Preklet, Csáki (Horváth A., a szünetben), Fabio – Ludánszki B., Szuhodovszki – Kirchner (Puskás Z., a szünetben), Gréczi G. – Szabó D. (Nyilas, 71.)

Soroksár SC: Abu – Gárdos (Molnár R. 81.), Takács Zs., Gyömbér, Pászka – Huszák, Misic (Farkas II B., 60.) – Csernik, Lőrinczy (Lipcsei K., 86.), Szerető – Korozmán

Gólszerző: Gyömbér (11-esből, 0–1) a 22., Csernik (0–2) a 35., Szerető (0–3) a 83. percben

Virágh Ferenc, megbízott edző, Duna Aszfalt TLC: Ez a meccs nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem is a játékkal volt problémánk, hanem a kapu előtt voltunk határozatlanok, erőtlenek. Egyéni hibákból kaptuk a gólokat és ezt nehéz kiküszöbölni. Szeretnénk a Békéscsaba ellen javítani.

Lipcsei Péter, Soroksár SC vezetőedző: Megérdemeltük a győzelmet, hiszen jól futballoztunk. Nagyon kellett már a siker, hiszen régóta nem nyertünk. Pozitívum, hogy egy hét alatt, hét pontot szereztünk, s ami a legfontosabb, hogy nem kaptunk gólt. Egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, hiszen tudtuk, hogy ők két nyertes meccset követően lépnek pályára. Tartottunk is a mérkőzéstől. Jelen pillanatban a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok. Szeretnénk a hátralévő két meccset becsületesen lehozni, ha akkor is így állnak majd hozzá a srácok, akkor mindkét mérkőzés meglehet.

Sajnos, két győztes meccs után nem sikerült újabb három pontot szereznünk. A bajnokság féltávjánál 21 ponttal a 14. helyen állunk. A tabellára nézve látható, hogy a kizárt Balmazújváros elfoglalja az utolsó kieső helyet, s a Vác is nagyon leszakadt, s egyre nagyobb bajban van a Haladás is, amely a 18. kieső pozíciót foglalja el. Ez a 18. hely az, ami elől a folytatásban a kiesés elől menekülő gárdák igyekeznek minél távolabb helyezkedni. Bízzunk benne, hogy a mi csapatunk inkább előrefelé tekinget majd a következőkben. Két tavaszi fordulót még az idén megrendeznek, a Duna Aszfalt TLC legközelebb december 8-án, a Békéscsaba csapatát fogadja.

Továbbra is Hajrá Kécske!

Duna Aszfalt TLC