Kupabravúr után érkezik a Csaba

A Magyar Kupában szerdán hatalmas bravúrt elérő Békéscsaba 1912 Előre érkezik vasárnap a Sportcentrumba. 

A Békéscsaba a bajnokságban legutóbb Ajkán győzött 4-1-re, szerdán pedig a Ferencvárost verte 2-0-ra a Magyar Kupában. Ennek köszönhetően minden bizonnyal egy önbizalommal teli gárda vizitál majd nálunk. Mi legutóbb a Soroksártól kaptunk ki hazai pályán, s most a lila-fehérek ellen szeretnénk javítani.

A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatos gondolatait Virágh Ferenc, labdarúgó csapatunk megbízott edzője osztotta meg lapunkkal: 

Olyan csapat érkezik hozzánk, amelyik óriási sikert ért el a Magyar Kupában. Biztos, hogy nagy önbizalommal lépnek majd pályára. Nekünk az a dolgunk, hogy megfelelően álljunk a mérkőzéshez és győzelemre játsszunk! Megfelelően felkészültünk ellenfelünkből, remélem, hogy ez a pályán is látszódni fog. A srácok nagyon elszántak, már várjuk a mérkőzést!

Jöhet a ,,testvérharc”

Nem is olyan régen még mindkét Gréczi csapatunkat erősítette, most azonban egymással nézhetnek farkasszemet a zöld gyepen (ha a mesterek is úgy akarják). Ráadásul Gábor és Márton is jó formában van: Gabi gólokkal vette ki a részét a legutóbbi győzelmeinkből, még Marci a Siófoknak talált be legutóbb, november 27-én. Mi annak örülnénk, ha az idősebbik testvér lenne boldogabb vasárnap.

meccstörténelem: Imponáló kécskei mérleg

A közös krónikára pillantva kijelenthetjük: Mumusai vagyunk a Békéscsabának! Még sohasem vertek meg bennünket bajnokin. Szép lenne, ha ez folytatódna! Mindent bele fiúk!

A másodosztályban ötször játszottunk a csabaiak ellen. Legutóbb, az őszi szezon kezdetén a Viharsarokban győztünk 1-0-ra.

szurkolói információk:

Kérjük, hogy a mérkőzésre minden szurkoló hozzon magával fényképes  személyazonosításra alkalmas igazolványt és lakcímkártyát!

Látogassunk ki minél többen a mérkőzésre, zúgjon a Hajrá Kécske! Őrizzük meg a kiváló mérlegünket a csabaiak ellen, gyarapítsuk a pontjaink számát!

Hajrá Kécske! Mindent bele fiúk!

Duna Aszfalt TLC

(A montázs forrása: magyarfutball.hu,  fotó forrása: Békéscsaba 1912 Előre / Facebook)