,,Most dől el, hogy hová fogunk tartozni”

A Merkantil Bank Liga NB II 27. fordulójában a Vác FC vizitál a Sportcentrumban. Nagyon fontos mérkőzés következik, hiszen a 9 pontos ellenfél ellen mindenképpen a győzelem az elfogadható. Ennek ellenére nehéz meccs várható, a váciak a legutóbbi idegenbeli meccsükön pl. Békéscsabán játszottak döntetlent.

A mérkőzéssel kapcsolatban Virágh Ferenc, labdarúgó csapatunk vezetőedzője nyilatkozott oldalunknak:

A közelmúltban kikaptunk a Győrtől, az MTK-tól és a Vasastól, a két közvetlen rivális ellen pedig 4 pontot (Nyíregyháza, Kazincbarcika) szereztünk. Feketén-fehéren most dől el, hogy hová fogunk tartozni. Nagyon nehéz meccsre számítok vasárnap, mert rendkívül nehéz legyőzni a váci csapatot. Több olyan eredménye is van ellenfelünknek, ami figyelem felkeltő. Nagyon koncentráltnak és motiváltnak kell ahhoz lennünk, hogy megszerezzük a három pontot. Nagyon nagy szükségünk van szurkolóink segítségére. Bízom benne, hogy támogatásukat győzelemmel tudjuk meghálálni.

meccstörténelem:

2 első osztályú és 3 másodosztályú bajnoki mérkőzés szerepel eddig a statisztikákban. Ebből 2 váci és 2 kécskei siker mellett egy döntetlen áll a csapatok neve mellett. Legutoljára, tavaly szeptember 15-én, egy gól nélküli döntetlent játszott a két gárda. Bízzunk benne, hogy most egy gólgazdag találkozót láthatunk, kécskei siker mellett.

szurkolói információk:

Látogassunk ki vasárnap minél többen a Sportcentrumba és szurkoljunk a csapatnak! Villanyfényes találkozón, kiváló futballhangulatban szerezzük meg a három pontot és induljunk el felfelé a tabellán!

Zúgjon a Hajrá Kécske!

Kérünk mindenkit, hogy továbbra is hozza magával a mérkőzésekre személyi igazolványát és lakcímkártyáját!

Duna Aszfalt TLC