Fontos számomra ez a klub, ez a település

Oláh Máté öt éve erősíti labdarúgó csapatunkat, így már sok nagy csatát megélt a Tisza partján. Vele beszélgettünk egy interjú erejéig.

A jelenlegi keretből te vagy az egyetlen, aki 2015 óta a csapatunkat erősíti. Mit jelent ez számodra?

Igen, a klub kötelékében vagyok amióta a tiszakécskei labdarúgás új érája elkezdődött. Már a vezetőséggel való első beszélgetésünk során olyan pozitív benyomások értek, amelyek előrevetítették azt, hogy jó döntést hozok, ha Tiszakécskén képzelem el a jövőmet. Nagyon megszerettem azóta a várost. Soltvadkerti vagyok, de második otthonomnak már Tiszakécskét tartom. Igyekszem úgy teljesíteni a pályán, hogy érződjön, fontosak számomra a kécskei színek.

  1. Mond neked valamit ez a szám?

Számon tartom én is. Ennyiszer léptem pályára tétmeccsen tiszakécskei mezben. Rengeteg szép emléket őrzök és nagyon jó érzés, hogy ennyiszer képviselhettem a klubot. A 100. meccsemet tavaly játszottam az NB II-ben, a Cegléd elleni hazai meccsen.

Melyik szezon számodra a legkedvesebb?

Nehéz erre válaszolni. A sportban vannak jó és rossz periódusok is. Az NB III-as bajnoki szezon és a tavalyi NB II-es bajnokság között nem tudok dönteni. Előbbi a bajnoki cím miatt fontos, utóbbi pedig azért, mert nagyon szerettem volna újra az NB II-ben játszani.

Hogyan értékeled a legutóbbi, félbeszakított bajnokságot?

A szezon elején jól indultunk, aztán sajnálatos módon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Nagyon fáj ez számomra, de ilyen a sport. Egyszer fent, egyszer lent. Azon leszünk az elkövetkező időszakban, hogy újra azt az arcát mutassa a csapat, amit az elmúlt öt év során megszokhatott a vezetőség és a szurkolók. Szeretnénk visszahozni azt a légkört, amelyben nagy összhang volt a szurkolók és a csapat között.

Jelenleg hogyan zajlanak az edzések?

Március vége óta nem edzettünk közösen a csapattal, éppen ezért is nagyon jó érzés újra együtt focizni a srácokkal. Otthon egyéni felkészülést folytattunk, sok futással, erősítéssel. Nagyon hiányzott már a labda, ezért örülök neki, hogy mióta újrakezdtük a közös munkát csak labdás edzéseink vannak. A körülményekhez képest jó hangulatban folynak a tréningek.

A foci mellett, hogyan telt számodra az elmúlt időszak?

Diplomát szereztem a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Két éve államvizsgáztam, miután megnyertük az NB III-at a csapattal. Azóta megszereztem két nyelvvizsgát, másik korábbi két nyelvvizsgám mellé.

Duna Aszfalt TLC

(Az MTK-s fotó forrása:mtkbudapest.hu)