Jeges idő, parázs hangulat, kécskei győzelem

Az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC ellen vívta soron következő edzőmérkőzését a Duna Aszfalt TVSE január 28-án. A kemény összecsapásokkal tarkított, tét meccsekre hajazó találkozót Szabó László góljával nyerte meg 1-0-ra csapatunk.

A következő bajnoki szezonban reméljük már bajnoki találkozón is összecsapunk a Hódmezővásárhellyel az NB III közép csoportjában – játszhattak  el a gondolattal a tiszakécskei szurkolók. A reményteljes gondolat közel sem tűnik lehetetlennek, hiszen csapatunk a megyei I. osztály első helyén telel, még a vásárhelyiek a bajnokságuk ötödik helyén állnak. Addig azonban sok víz lefolyik még a Tiszán, melynek partján tavasszal zúgni fog a Hajrá Kécske!

A január utolsó hétvégéjén megrendezett felkészülési meccsen csapatunk a Belecan-Oláh, Csáki, Bartucz, Benkó, István, Juhász, Szabó L., Székely, Vladul, Kalmár összeállításban futott ki a pályára, s már a kezdő sípszót követően szép akciókat vezetett. Ezek a támadások aztán góllá értek. Fáradhatatlan középpályásunk, Szabó Laci lőtt a hálóba. A találatot követően is maradt a hazai fölény, de egyre több kemény ütközés, néha durva (vagy tévesen annak vélt) belemenés, könyöklés tarkította a játékot. Az egyre több szöveg és játékmegszakítás pedig kizökkentette a csapatokat a jó ritmusból, melybe már nem találtak vissza a hátralévő időben.

Csapatunk ismét komoly erőt képviselő gárda ellen győzött, s bár ilyenkor az eredmény még másodlagos, ez biztató tény a jövőre nézve.

A találkozó után Nyilas Elek a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója értékelte a látottakat:

Nagyon jó mérkőzés volt ez a felkészülés szempontjából. Örülök neki, hogy magasabb osztálybeli ellenféllel tudtunk játszani. Tetszett a csapatomban, hogy mindenki felvállalta az ütközéseket. Hangsúlyozom; játékosaim nem követtek el szándékos durvaságokat, csak az egészséges agresszivitás jellemzett minket. A világ labdarúgása ebbe az irányban halad, nincs ebben semmi meglepő. Bátran, lelkesen játszottak a fiúk. Ami nem tetszett: Ki tudtak bennünket zökkenteni a ritmusunkból. Erre komolyan oda kell figyelnünk a jövőben. Fegyelmezettebben kell viselkednünk, hiszen a bajnokság során is várnak ránk hasonló szituációk. A koncentrációt soha nem veszíthetjük el! Sokat tanultunk ebből a mérkőzésből is.

A következő felkészülési mérkőzések:

2017.02.03. 16.00 Tiszakécske, Sportcentrum

Duna Aszfalt TVSE – Dunaharaszti MTK

2017.02.04.  10.00 Tiszakécske, Sportcentrum

Duna Aszfalt TVSE – Dunaharaszti MTK

2017.02.11. 11.30 Békéscsaba

Békéscsaba II – Duna Aszfalt TVSE