Tavasszal eddig négy meccs, öt gól a mérleged? Kijelenthetjük, hogy megtaláltad a góllövő cipődet?
Örülök neki, hogy sikerül gólokat szereznem, ez elsősorban a nagyon kemény és alapos felkészülésünknek az eredménye, amit a téli szünetben végeztünk el. Most én kapom meg a bizalmat a mestertől a csatárposzton, így az én feladatom belőni a helyzeteket, amelyeket a társak kidolgoznak. Úgy gondolom, hogy a keretben lévő többi csatárunk is belőné ezeket a helyzeteket.
Ez elmúlt időszakban kétszer a csapatkapitányi karszalagot is viselhetted. Mit jelent ez számodra?
Mióta focizom, még sohasem voltam csapatkapitány. Nagyon jó érzés volt és büszke vagyok rá, hogy Tiszakécskén már viselhettem a karszalagot. Megtiszteltetésként éltem meg. Fiatalkorom ellenére már kb. tíz klubban játszottam felnőtt szinten, de sehol sem maradtam két szezonnál tovább. Eddig. A jelenlegi keretből mondhatni, hogy már régi motorosnak számítok Tiszakécskén. Úgy érzem, hogy itt nagyon jó helyen vagyok, végre ki tudtam kötni.
Juhász Lászlóval holtversenyben, 11 góllal vezetitek a házi góllövőlistát. Elégedett vagy az eddig gólterméseddel?
Az ősszel abszolút nem voltam elégedett, de a tavaszi szezonom eddig hasonlít arra, amit magamtól elvárok.
Az első kécskei bajnoki szezonodban 17 góllal, a másodikban 13 góllal lettél házi gólkirály. Az aktuális bajnokság végén mennyi góllal lennél elégedett?
20 fölött elégedett lennék.
A tiszakécskei szurkolók gyakran emlegetik még azokat az éveket, amikor Török Laci vagy Balla Misi rekordmennyiségű gólokkal lettek gólkirályok. Mit gondolsz, a nyomukba érhetsz?
Török Lászlót személyesen is ismerem Kecskemétről, Balla Mihályról csak a tiszakécskei legendáriumokból tudok. Sokat hallok róluk Nagy Zsolttól és Maczkó Gábortól. Úgy gondolom, hogy soha nem lehet engem egy lapon említeni, összemérni velük. Az mindenesetre nagyon jól esne, ha egyszer a jövőben rám is jó szívvel gondolnának vissza a tiszakécskei szurkolók.
Kalmár Ferenc reméli, még szép sikereket elérhet Tiszakécskén.
Egy csatárt a dicséret mellett mindig könnyebben megtalálnak a kritikák is, hiszen tőletek várják a gólokat. Hogy viseled, ha kritizálnak?
Az építő jellegű kritikát mindig szívesen meghallgatom, az ok nélküli ócsárlást viszont nagyon nehezen viselem.
Mit vársz a Kunszállás elleni meccstől?
Az őszi mérkőzésünkből kiindulva egy zártan védekező, a saját kapuja elé betömörülő ellenfélre számítok. Sajnos, a pályájuk keskeny és rossz minőségű, ami nehezíteni fogja a játékunkat. Ennek ellenére azért bízok a magabiztos győzelemben.
És mit vársz a bajnokság végkimenetelétől?
Nem is lehet ez kérdés, csak az első hely jöhet szóba.