Újabb lépést tehetünk vasárnap a cél felé

Az NB III Dél-Keleti csoportjának 28. fordulójában a Tiszakécskei LC labdarúgó csapata a Hódmezővásárhelyi FC gárdáját fogadja a Tiszakécskei Városi Sportcentrumban vasárnap délután.

Az utolsó előtti hazai mérkőzés következik a bajnokságban, melyet az élről várhat a TLC. A Hódmezővásárhely, a Pénzügyőr és a Kecskeméti TE II csapatai ellen játszunk még a bajnokság hátralévő részében. A hódmezővásárhelyi gárda az ősszel megtréfált bennünket, hiszen 3-0-ra is vezettek hazai pályán, végül sikerült egy nagyon fontos pontot megmenteni a 4-4-es végeredménynek köszönhetően. Ezúttal viszont a három pont lenne az üdvözítő, hiszen a bajnoki versenyfutás még szoros, a lépéselőny nálunk van és ezt meg kell tartani.

A Hódmezővásárhely a legutóbbi két bajnokiján vereséget szenvedett. A 27. fordulóban a Dabas győzött ellenük 2-0-ra, előtte pedig a Monor 3-1-re. Ezeket megelőzően a Tiszaföldvár csapatát győzték le 2-0-ra. A legjobb góllövőjük a 13 találattal álló Gréczi Márton, aki régi ismerősünk, hiszen nálunk is futballozott, jól ismerjük a szélvészgyors támadó képességeit.

A Tiszakécskei LC szakmai stábja nem számíthat továbbra sem sérülés miatt Balázs Benjámin és Horváth Emil játékára. Jó hír viszont, hogy Antal Gábor és Zámbó Márton már a csapattal edzett a héten. Eltiltott jelenleg nincs a keretünkben.

A vasárnapi bajnokival kapcsolatban Balogh Pál a Tiszakécskei LC vezetőedzője úgy fogalmazott: 

Nem várunk könnyű mérkőzésre, mert erős középcsapat a hódmezővásárhelyi gárda. Ősszel is megmutatták ellenünk, hogy vannak jó labdarúgói. Szoros meccsre számítok, de csak a győzelemben gondolkodunk. 

meccstörténelem: 

A két kék-sárga csapat történetében háromszor találkozott egymással eddig bajnokikon. Mindhárom harmadosztályú mérkőzés volt. Ebből kettőt megnyert a Tiszakécske, egy pedig a már említett 4-4-es döntetlen volt. Akkor Antal Gábor, Burdika Maxim (2) és Takács Tamás lőtték a góljainkat. Ők ezúttal is bevethetők.

szurkolói információk: 

A mérkőzésre a belépőjegyek egységesen 1000 Ft-os áron megvásárolhatók a helyszínen!

14 év alattiaknak a mérkőzés megtekintése díjtalan!

Látogassunk ki minél többen a Tiszakécske Városi Sportcentrumba és szurkoljunk csapatunknak a Hódmezővásárhely ellen! Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence/KK)