Videoton – Tiszakécske: Először egymás ellen az NB II-ben!

A Merkantil Bank Liga NB II 7. fordulójában a Tiszakécskei LC Székesfehérváron az impozáns Sóstói Stadionban mérkőzik a házigazda Videotonnal. 

Két győztes tétmérkőzés után várhatja csapatunk a Videoton elleni bajnokit, ami cseppet sem ígérkezik könnyűnek, ugyanakkor  elsőrangú kihívást jelent. A hazaiak nem kezdték jól a bajnoki idényt. Jelenleg a 13. helyen állnak a pontvadászatban, ez azonban nem tévesztheti meg az ellenfeleket: a Vidi rendkívül erős gárda az NB II-es mezőnyben és előbb-utóbb elindulnak felfelé a tabellán.

A bajnokságban legutóbb a másik újonc, Karcag győzte le őket 1-0-ra. Bízunk benne, hogy a Tiszakécskei LC csapatának is sikerülhet ez a bravúr. Nyilván a Sóstói Stadionban ez még nehezebb küldetéssel ér fel.

A Tiszakécskei LC szakmai stábja sérülés miatt nem számíthat Gyenes Ádám és Géringer Tamás játékára. Eltiltott játékosunk nincs.

A vasárnapi mérkőzést Bana Gergely vezeti majd, az asszisztensei Máyer Gábor és Szabó Dániel lesznek, a tartalék játékvezetői feladatokat pedig ifj. Hartung Vilmos látja el.

Pintér Csaba a Tiszakécskei LC vezetőedzője a várakozásaival kapcsolatban úgy fogalmazott a tiszakecskefoci.hu-nak:

A kupa mérkőzést a várakozásainknak megfelelően győzelemmel abszolválta csapatunk. Ezúttal pedig már folytatódik a bajnokság, amit nagyon vártunk a csapat háza táján. Nagy kihívás vár ránk a Videoton otthonában. Ellenfelünk az előző szezonban még az NB I-ben szerepelt. Igaz, azóta komoly változásokon átesett a székesfehérvári csapat, de még mindig jelentős játékerőt képviselnek. Viszont nekünk is megvannak az erősségeink, amit igyekszünk érvényre juttatni. Nem fogunk feltartott kézzel felmenni a pályára. Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni! Nagyon jó mérkőzést várok. Biztos vagyok benne, hogy egységesen, motiváltan mérkőzik majd csapatunk.

meccstörténelem:

A két klub csapatai eddig még sohasem játszottak egymással NB II-es bajnoki mérkőzést. A Tiszakécske FC az 1997-1998-as NB I-es szezonban játszott a Videoton FC Fehérvár ellen. Akkor hazai pályán a tiszakécskeiek 2-1-re nyertek, még idegenben egy komoly 8-0-ás zakóba futottak bele Szurgent Lajosék.

Érdekesség azonban, hogy a 2-1-re megnyert 1998-as májusi mérkőzésen az a Maczkó Gábor is pályára lépett a kécskei csapatban, aki jelenleg is a klubunk emblematikus figurája.

szurkolói információk: 

• Cím: Sóstói Stadion (8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10)
• Vendégjegy-vásárlás online: https://jegymester.hu/event-host/3019/videoton-fc-fehervar
• Vendégszurkolók számára fenntartott szektor: Vendég
• Vendégszektor kapacitása: 1146 fő
• Kapunyitás: a mérkőzés kezdete előtt 1 órával
• Belépés a vendégszektorba: IX. kapu

• Jegyárak: teljes árú: 1 000 Ft, kedvezményes: 500 Ft – a kedvezményes ár a nyugdíjasokra és a diákigazolvánnyal
rendelkezőkre vonatkozik. Online jegyvásárlás esetén a Jegymester Kft. 249 Ft (500 Ft-os jegy után) illetve 499 Ft (1000 Ft-os
jegy után) kezelési költséget számít fel. 6 éves kor alatt ingyenes a belépés, de regisztrációs jegyet kell számukra váltani,
amelyre kizárólag személyesen van lehetőség. A regisztrációs jegyhez nem tartozik ülőhely, ilyen esetben a gyermek a szülő
ölében foglalhat helyet. Egy vásárló maximum egy regisztrációs jegyet válthat ki.
• Online vagy személyes vásárlás esetén sem szükséges a személyes adatok megadása.
• Vendégpénztár-nyitás: mérkőzés kezdete előtt 1 órával. A pénztárnál bankkártyával és készpénzzel is lehet fizetni.
• Büfé a vendégszektorban: egy büfé várja teljes körű kiszolgálással a szurkolókat. A büfében készpénzzel és bankkártyával is
lehet fizetni.
• Parkolás a vendégszurkolóknak: a Szárcsa közből megközelíthető vendégparkolóban – https://vidi.hu/terkep

Aki teheti utazzon el Székesfehérvárra és szurkoljon a helyszínen a Tiszakécskei LC sikeréért!

Hajrá Kécske! Mindent bele fiúk!

TLC

fotók forrása: vidi.hu, Sipos Bence/KK