A Budafoki MTE ellen a három pontért

 A Merkantil Bank Liga NB II 8. fordulójában a csapatunk a Budafoki MTE gárdájával mérkőzik a Tiszakécske Városi Sportcentrumban.

Az elmúlt heti székesfehérvári nagyarányú vereség után javíthat csapatunk vasárnap a Tisza partján. Az ellenfél az a Budafoki MTE lesz, amely jelenleg a tabella 14. helyén áll 5 ponttal a neve mellett. A piros-feketék egyszer győztek eddig a bajnokságban, éppen a Kecskemétet verték meg 2-0-ra augusztus 24-én. Azóta egy idegenbeli vereség és egy döntetlen a mérlegük. Az biztos, hogy Mészöly Géza vezetőedző gárdája is a győzelem megszerzésért utazik Tiszakécskére. Nagy izgalmak várhatók vasárnap estére.

A Tiszakécskei LC szakmai stábja sérülés miatt továbbra sem számíthat Géringer Tamás és Gyenes Ádám játékára. Eltiltott játékosunk nincs.

A bajnoki találkozót Szigetvári Márk vezeti majd, az asszisztensek Punyi Gyula és Balla Levente lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Nagy Róbert látja el.

A vasárnap esti bajnokival kapcsolatban Pintér Csaba a Tiszakécskei LC vezetőedzője a tiszakecskefoci.hu-nak elmondta:

Nehéz időszakon vagyunk túl, de a csapatban érzem az erőt és az elszántságot a javításra. A múlt heti vereség után sokat beszélgettünk a hozzáállásról és a felelősségről és arról, hogy miért fontos minden pillanatban csapatként működni. Felkészültünk a Budafok csapatából, masszív ellenfél, jól szervezett futballt játszik, ezért nagyon koncentráltan kell futballoznunk. Mi azonban hazai pályán játszunk, saját szurkolóink előtt és szeretnénk megmutatni, hogy tudunk dominálni és eredményesek lenni. Hiszek abban, hogy az elvégzett közös munka és a mentalitás most párosulni fog a megfelelő helyzetkihasználással is.  

meccstörténelem:

Eddig 10 másodosztályú bajnoki mérkőzést vívtak egymással a két klub csapatai. Ebből 4 budafoki győzelem, 3 tiszakécskei siker és 3 döntetlen a mérleg. Összességében rendkívül szoros 14-13-as gólaránnyal a Tiszakécske javára. Legutóbb 2024. március 17-én egy 2-2-es döntetlent játszott egymással a két csapat. Azon a találkozón jelenlegi keretünkből pályára lépett Takács Tamás, Grünvald Attila és Szekér Ádám is.

Arról a mérkőzésről összefoglaló itt megtekinthető:

szurkolói információk:

A mérkőzésre a belépőjegyek egységesen 1000 Ft-os áron megvásárolhatók a helyszínen!

14 év alattiaknak a mérkőzés megtekintése díjtalan!

Látogassunk ki minél többen a Tiszakécske Városi Sportcentrumba és szurkoljunk csapatunknak a Budafoki MTE elleni bajnokin! Ezúttal is villanyfényes mérkőzésen buzdíthatjuk a kécskei labdarúgókat!

Mindent bele fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence/KK)