,,Az az elsődleges cél, hogy a teljesítményünk stabil, kiszámítható legyen, ne pedig hullámzó”

A szezonrajt előtt Pintér Csaba a Tiszakécskei LC első csapatának vezetőedzője nyilatkozott klubunk honlapjának a felkészülési időszak tapasztalatairól, a téli igazolásokról és a csapat előtt álló célokról.

Hogyan értékeled a felkészülési időszakot?

A felkészülés nem volt szokványos, hiszen az időjárás jelentősen befolyásolta a felkészülés menetét. Az edzések javarészt műfüves pályán zajlottak, de amikor a nagy havazás volt, akkor beszorultunk a műfüves csarnokba. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amire a fókuszt és a hangsúlyt tettük a felkészülés során, azt meg tudtuk valósítani. Az előzetesen tervezett ritmushoz tudtuk magunkat tartani.

Hogyan foglalnád össze a felkészülési mérkőzések tapasztalatait?

A felkészülési mérkőzések arra jók, hogy meccs körülmények között teszteljük a játékosokat, illetve, hogy reális képet kapjunk a pillanatnyi állapotról és formáról. A terhelés tekintetében pedig a szükséges játékperceket biztosítsuk a labdarúgóknak. Ezeken a mérkőzéseken sokadlagos szempont a végeredmény.

Új igazolásainkról, a keretnél zajló változásokról mi a véleményed?

Úgy gondolom, hogy az átigazolásaink minőségi változást hoztak a keretünkben. Mind a játékot tekintve, mind emberileg erősödött a keret és tovább javult a hangulat az öltözőben. Az igazolásaink tudatosak voltak, nagyon jó úton járunk. Ez egy folyamat része, amelynek a célja a klub folyamatos fejlődése.

Hogyan halad sérült játékosaink felépülése?

Két tartós sérültünk van. Terbe Boti és Valencsik Dávid. Jó hír, hogy mindkettőjük felépülése szépen halad. Terbe Boti már a rehabailitációját végzi. Rá ebben a bajnoki szezonban már nem számíthatunk, de a nyári felkészülést már a csapattal végezheti. Valencsik Dávid esetében jó hír, hogy nem a keresztszalagja szakadt el, hanem ,,csak” a porc szakadt be a térdében. A rehabilitációt követően várhatóan márciusban már számíthatunk a játékára.

Milyen várakozásaid vannak a Kozármisleny elleni szezonrajttal kapcsolatban?

Nagyon fontos lenne jól kezdeni a tavaszi szezont hazai pályán. Szeretnénk megmutatni, hogy továbbra is azon az úton vagyunk, amit ősszel elkezdtünk. Ráadásul egy sikeres rajt nagy lökést adhatna a további szerepléshez. Bízom benne, hogy sikerül megugrani ezt a lécet és egy jó játékkal és azzal párosuló eredménnyel vágunk neki a tavaszi szezonnak.

Milyen célokat fogalmaznál meg tavaszra?

Az új szezon ellőtt nem célunk nagy kijelentéseket tenni, annak ellenére, hogy az igazolások erre predesztinálnának. A felkészülés során arra törekedtünk, hogy reális képet kapjunk magunkról: Hol tartunk? Miben kell még előre lépnünk? Hogyan legyünk még stabilabbak?

A keret összetétele részben változott, de a gondolkodásunk nem. Az az elsődleges cél, hogy a teljesítményünk stabil, kiszámítható legyen, ne pedig hullámzó, ami az NB II-es csapatokra jellemző. A bajnokság hosszú, ezért nem egy-egy mérkőzésben vagy szakaszokban gondolkodunk. Fontosabbnak tartjuk a folyamatos fejlődést, fejlesztést. A csapatnak minden héten meg kell dolgozni a pontokért. Ugyanazt a hozzáállást várjuk az egész szezon során. A munkánk értékét nem most, hanem majd menet közben fogjuk látni.

TLC

fotók: TLC, Lenko Patrick/Vasas FC, Sipos Bence/KK