,,Nem dőlhetünk hátra, nem elégedhetünk meg az eredményeinkkel”

Véget ért a Merkantil Bank Liga 2025/2026-os idénye. Egy rendkívül tartalmas bajnoki szezon áll a Tiszakécskei LC NB II-es csapata mögött, amiről Pintér Csaba vezetőedzővel beszélgettünk.

Hogyan értékeled első csapatunk tavaszi szezonját?

Fogalmazhatunk úgy, hogy egy nehéz, hullámzó és extrém körülmények között lejátszott félév van mögöttünk, de a csapat végig jól dolgozott és versenyben maradt. A minimális célt, a bennmaradást már fordulókkal a szezon vége előtt sikerült elérnünk. Ha a megszerzett pontokat nézzük, a 9. hely az egy stabil középmezőnyt jelent (a 4 pontos levonást nem beleszámítva- a szerk.). Ez mutatta a csapat erejét, karakterét és mentalitását.

Fontos volt a tavasz során, hogy megtartsuk azt, amit ősszel elkezdtünk felépíteni: Legyen egy jól látszó karaktere, identitása a csapatunknak. Voltak időszakok, amikor ez stabilan működött, és voltak periódusok, amikor alkalmazkodnunk kellett a körülményekhez. Akadtak olyan mérkőzések, amikor a keret összetétele vagy a találkozó súlya nem tette lehetővé, hogy a ránk jellemző játékot játsszuk, de szervezettségben és mentalitásban mindig megmutattuk az erőnket. Azokhoz a kihívásokhoz is jól alkalmazkodtunk, amikkel hétről-hétre szembesültünk. Természetesen mindig van hiányérzet, hiszen voltak fájó vereségeink is. Nem dőlhetünk hátra, nem elégedhetünk meg az eredményeinkkel. A fájó vereségeket mindig sikerült kompenzálnunk egy-egy bravúr győzelemmel, mint pl. a Honvéd elleni, azonban a Csákvár vagy a Szentlőrinc elleni mérkőzések fájóak voltak. Úgy érzem, hogy még maradt bennünk jócskán. Ugyanakkor sérülések, eltiltások és olyan körülmények is nehezítették a tavaszunkat, amelyekre egy szakmai stáb nem mindig tud előre felkészülni.

Hogy ha egy győzelmet kellene kiemelni, amely a legemlékezetesebb számodra a tavaszi szezonból melyik lenne az?

A Budapest Honvéd elleni győzelem, hiszen ott a mutatott játék alapján (főleg a második félidőben) abszolút megérdemeltük a győzelmet. Ha azt nézzük, hogy a Budapest Honvéd feljutott és mi legyőztük őket, akkor ez egy bravúr győzelemnek számít. Ha viszont a mutatott játékot nézzük és azt, hogy mire képes a csapatunk, akkor azt kell mondani, hogy ott teljesen reális eredmény született. Nagyon szép emlék az Ajka elleni idegenbeli 4-1-es győzelmünk is, azonban mindegyik győzelem értékes volt és mindegyik mást jelentett.

Mi a következő hetek programja a csapat vonatkozásában?

Két hetet pihennek a játékosok, utána már kapnak egyéni munkát, amit otthon kell elvégezniük. A közös felkészülés június 15-én kezdődik Tiszakécskén. Egy hat hetes felkészülés vár ránk edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel. A keretben természetesen lesz fluktuáció, de nyilván már nem olyan nagy volumenű, mint ebben az évben. A klubnál az elmúlt időszakban elkezdődött egy szakmai munka és egy építkezési folyamat, amit fontos lenne tovább vinni és stabilizálni.

Tavasszal több tiszakécskei fiatal is az első csapattal készült az U19-es korosztályból. Sőt, ketten be is mutatkozhattak felnőtt NB II-es meccsen. Mik a benyomásaid velük kapcsolatban?

Abszolút pozitív a hozzáállásuk, tehetséges fiatalokról van szó. Vannak értékek a klubunk utánpótlásában, ők is bizonyítják. Rájuk a jövőben is számítok, velünk fognak készülni. Az ő példájuk a többi utánpótláskorú játékosunk szeme előtt is kell lebegjen.

Személyesen mivel töltöd a pihenődet?

Edzőként azért nehéz elszakadni a munkától, hiszen mindig kell építkezni. Van munka bőven a pályán kívül is, de próbálok kikapcsolódni. Hazamegyek Ajkára és igyekszem tartalmasan feltöltődni.

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika)