Az arany vonzásában

A Kecskeméti LC elleni győzelem után a Duna Aszfalt TVSE már hat pontos előnnyel várta az élen a Bácsalmás elleni idegenbeli mérkőzést. A csapat a bajnoki arany közelségében is maximális koncentrációval lépett pályára, s magabiztosan győzött Bácsalmáson.

A különböző fórumokon egész hétre való témát adott a Tiszakécske-Kecskemét derbi, csapatunknak viszont már a hátralévő öt lépcsőfokra kellett koncentrálnia, s abból mindjárt az elsőre; a Bácsalmás elleni találkozóra. Labdarúgóink nem eresztettek ki a nagy győzelem után, maximális koncentrációval léptek pályára Bácsalmáson. Kellett is a megfelelő összpontosítás, hiszen az Almás kifejezetten veszélyes ellenfél hazai pályán.

Szerencsére azonban nem kellett aggódnunk. A játékosok nyilván az egész szezonbeli nyomás alól felszabadulva, jól futballoztak. Nem lehetett kérdés, melyik csapaté lesz a három pont. Mindig  határozott középpályásunk, Markó Ádám már a 10. percben gólt szerzett, majd a 36. percben megszerezte újabb találatát, s így 0-2 állt az eredményjelzőn egy félidőt követően. A második játékrész elején az egész évben remek formát mutató Benkó Bence talált be, s a harmadik gólunk már a végeredményt is jelentette. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 65. percben Kovács Tamás sporttárs kiállított egy hazai játékost. Újabb három ponttal gazdagodtunk. Csapatunk a bajnokságban tavaly szeptember 10. óta építi győzelmi sorozatát! Reméljük ez a széria majd a magasabb osztályban is folytatódni fog.

markó Markó Ádám Bácsalmáson is remekül irányított a középpályán.

A 27. fordulóban ismét a Sportcentrumban játszik csapatunk, május 13-án 17.00 órától az Akasztó FC lesz az ellenfél. Töltsük meg akkor is a lelátót, s teremtsünk futballhangulatot, élvezzük ki, hogy csapatunk sok-sok év után újra a bajnoki cím kapujában áll! Ünnepeljük meg a csapatot, hiszen ez lesz az utolsó hazai bajnoki mérkőzés!

Azt az összecsapást követően még három meccsünk biztosan lesz a megyei I. osztályban: május 20. 17.00 Bajai LSE – Duna Aszfalt TVSE, május 28. 17.00 Jánoshalmi FC – Duna Aszfalt TVSE, június 3. 17.00 Lajosmizsei VLC – Duna Aszfalt TVSE

A bácsalmási mérkőzést követően Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója értékelt:

Gratulálok a játékosoknak, kiválóan alkalmazkodtak a körülményekhez és jól reagáltak a megfelelő szituációkra! Nagyon fontos győzelem volt ez számunkra. Csapatunk jól játszott, teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Ezzel újabb lépést tettünk célunk felé. Napról-napra készülünk mindig a következő meccs a legfontosabb számunkra. Mindegyik bajnokin a maximumot kell nyújtanunk. Ennek akkor is így kellene lennie, ha már eldőlt volna a bajnokság. Még négy mérkőzés hátra van, s ha úgy alakul az osztályozó…

 

2017.05.07. Bács-Kiskun Megyei I. o. 26. forduló

Bácsalmási PVSE – Duna Aszfalt Tiszakécske VSE  0 – 3 (0 – 2)

Vezette: Kovács (Horváth, Hartung)

Tiszakécske: Belecan – Benkó (István), Oláh, Csáki, Juhász, Polyák, Vladul (Csurka), Szabó L.(Nagy), Bartucz, Székely (Holecz), Markó

Gól: Markó 2, Benkó

ifjúsági: 5 – 1

 

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

sel