Egy pontra az aranytól

A Duna Aszfalt TVSE csapata a 28. fordulóban Bajára látogatott, ahol 3-0-s győzelmet aratott, így két fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is hat pont az előnye a második helyezett Kecskeméti LC előtt. Ha a következő fordulóban legalább egy pontot szerzünk Jánoshalmán, újra bajnokcsapatot ünnepelhetünk!

Csapatunk úgy utazott el Bajára, hogy akár már most bajnok lehet. Ehhez az kellett, hogy győzzünk és a KLC ne nyerjen. A második esetre azért kicsi volt az esély, hiszen a Kecel a tabella hátsó régiójában tanyázó gárdaként utazott a megyeszékhelyre. Ki is kapott 5-1-re. Mi viszont nyertünk, így már csak egy pontot kell szereznünk a hátralévő két meccs valamelyikén az aranyhoz. A tiszakécskei csapat erejét és mentalitását ismerve több lesz az, mint egy pont…Jöhet az örömfoci!

Bajára visszatérve; a csapat ismét sok idegenbe elutazó tiszakécskei szeme előtt futhatott ki a zöld gyepre. A kék-sárga drukkerek időt és pénzt nem sajnálva utaznak hétről-hétre a csapattal. Nem csoda, újra van minek örülni a helyi labdarúgás kapcsán. S mint, ahogy idősebb Knézy Jenő fogalmazta anno; ,,Legszebb öröm a sportöröm!”

Az első gólunkat a szezon végére kiváló góllövő formába kerülő Stefan Vladul, alias ,,Stefko” szerezte. Helyzeteinket sorra dolgoztuk ki a bajai kapu előtt. Idő kérdése volt mikor jön a következő találat. A második gólt Székely Dávid szerezte, a harmadikat pedig a csereként pályára lépő Szabó Dávid. 3 gól, 3 pont. Egy hajszál választja el a csapatot az aranytól.

baja2 Székely Dávid szerezte csapatunk második gólját Baján.

A csapat és a szurkolók okkal emlékezhetnek az EDDA dalszövegre: ,,Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt” Csak be kell lépni rajta! Az a kapu jelen esetben Jánoshalmán nyílik. Utazzunk el minél többen Jánoshalmára és ünnepeljük együtt a bajnoki címet!

A mérkőzést követően Nyilas Elek, a Duna aszfalt TVSE szakmai igazgatója értékelte a látottakat:

A nagy meleg rányomta a bélyegét az első félidőre. Nem volt olyan pörgős a játékunk mint szokott. Ennek ellenére végig fölényben voltunk, mi irányítottunk. A lényeg az volt, hogy megszerezzük a győzelmet és ez sikerült is. Ezzel a három ponttal hatalmas lépést tettünk a bajnoki cím felé. A hátralévő mindkét meccset szeretnénk megnyerni, hiszen így idén mi lennénk Magyarországon az egyik legjobb százalékkal, veretlenül bajnokságot nyerő labdarúgócsapat. 

  1. május 20., Bács-Kiskun megyei I. 28. forduló, Baja

Bajai LSE – Duna Aszfalt TVSE 0 – 3 (0 – 1)

Duna Aszfalt TVSE: Ladányi – Benkó, Oláh, Csáki, Polyák, Kocsis, Juhász (Szabó D.), Szabó L. (Nagy), Székely (István), Markó (Bartucz), Vladul (Csurka)

gól: Vladul, Székely, Szabó D.

 

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!