Veretlenül bajnok a Tiszakécske: Ide nekünk az NB III-at!

Az utolsó bajnoki forduló előtt már csak az volt a kérdés, hogy veretlenül lesz-e bajnok a Duna Aszfalt TVSE labdarúgó csapata. A lajosmizsei mérkőzés 4-0-ás tiszakécskei győzelemmel zárult, így teljesült ez a cél is. 82 ponttal, 8 ponttal megelőzve a második helyezettet lett első a Tisza-parti gárda.

Miközben a szurkolók gondolatban már az NB III meccsein járnak, a csapatnak még sikerrel kellett abszolválnia a 30. forduló mérkőzését. Gárdánk Lajosmizsére utazott, s bizony nem volt felhőtlen a jókedv, ugyanis egy kisméretű edzőpályán kényszerült játszani Nyilas mester együttese. Ez a helyzet pedig nem segítette a felkészülést az esetleges osztályozó mérkőzésre.

Játékosaink ezzel dacolva vetették bele magukat a küzdelembe, s Székely Dávid már a 2. percben mattolta a hazai hálóőrt. Jól indult a remélhetőleg utolsó megyei I-es bajnoki. Ezt követően jelentős kécskei mezőnyfölény alakult ki, s az a találkozó végéig meg is maradt. A helyzetek jöttek sora, az újabb gólunkra viszont várni kellett a 70. perc utánig. Akkor viszont nyomban egymás után három találat született. Az elfáradó hazaiak nem tudtak mit kezdeni a Tisza-parti offenzívával, Vladul Stefan, Csurka Ádám és Szabó Dávid is betalált, így kialakítva a 4 – 0-ás végeredményt.

Jöhetett a taps a vendégszurkolóktól, majd az aranyérmek átadása, tovább tart a tiszakécskei fociünnep. Egy hosszú, kőkemény szezon után, győzelemről, győzelemre haladt csapatunk, s lépésről-lépésre tette egyértelművé, hogy másnak itt babér nem teremhet. Immáron Magyarország legnagyobb megyéjének legjobb gárdája a Duna Aszfalt TVSE, s reméljük, a következő szezonban már NB-s osztályban öregbítjük városunk, s egész Bács-Kiskun jó hírét!

A lajosmizsei, utolsó bajnoki mérkőzést követően Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója osztotta meg velünk véleményét:

nnyy

Mindenképpen szerettük volna megnyerni ezt a meccset, hiszen így veretlenül, száz százalékos tavasz után lehetünk bajnokok. Egyszersmind jó felkészülésnek is tekintettük előzetesen ezt a bajnokit az esetleges osztályozók előtt.  Ennek okán van bennem egy kis keserűség, mert azt hittem, hogy Bács-Kiskun megye csapatai összetartanak. Sajnos, azt tapasztaltam, hogy annyival sem tiszteltek meg minket, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak a mérkőzéshez. Szakmailag ebből kifolyólag nem tudom értékelni ezt a találkozót. Még jó, hogy nincs strandfoci pályájuk, mert nyilván azon kellett volna játszanunk. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Úgy készülünk, hogy lesznek osztályozók, amelyeken mindent meg fogunk tenni azért, hogy Bács-Kiskun megyének legyen a következő idényben NB-s csapata!

2017.06.03. Lajosmizse, Bács-Kiskun megyei I. o., 30. forduló

Lajosmizsei VLC – Duna Aszfalt TVSE 0 – 4 (0 – 1)

Duna Aszfalt TVSE: Belecan – Benkó, Oláh, Szabó D.(Holecz)(Kocsis), Markó, Nagy(Csurka), Juhász, Polyák, Bartucz, Székely(István), Káli(Vladul)

gól: Székely, Szabó D., Csurka, Vladul

ifjúsági: 10 – 5

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!