Author Archives : sel

Hárman távoztak


Nyilas Elek a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója a tiszakecskefoci.hu-nak  elmondta: Az elmúlt időszakban hárman távoztak az NB II csapatunk keretéből, sorrendben Aleksa Broceta, Köböl Máté és Kalmár Ferenc. Fiatal szerb-magyar légiósunk tanulmányai miatt tér vissza hazájába, Köböl Máté sokat bajlódott sérüléssel a nálunk töltött idő alatt, a több játéklehetőség miatt távozott. Kalmár Ferenc az elmúlt évek menetelésének, bajnoki címeinek…

Két meccsel folytatódott a felkészülés


A Duna Aszfalt TVSE labdarúgó csapata január 19-én előbb Kecskeméten, majd Székesfehérváron játszott felkészülési mérkőzést. Labdarúgóinknak sűrű napjuk volt ezen a szombaton, előbb a KTE vendégei voltak a Széktói Stadion műfüvesén, majd Székesfehérváron mérkőztek meg a Vidi II. csapatával. Kecskeméti TE – Duna Aszfalt TVSE 0-1 (0-1) Edzőmeccs, Széktói műfű Duna Aszfalt TVSE: Molnár – Tölgyesi, Dr. Kardos, Csáki, Sváb,…

A felkészülés derekán tart a kécskei csapat


A Duna Aszfalt TVSE NB II-es labdarúgó csapata gőzerővel készül a bajnokság folytatására. Január 17-én már a harmadik edzőmérkőzését játszotta a gárda, s bár ebben a periódusban az eredmény mellékes, ezúttal is győzött a kécskei csapat. 2019.01.17. Tiszakécske Sportcentrum felkészülési mérkőzés Duna Aszfalt Tiszakécske VSE – Salgótarjáni BTC (NB III) 3 – 2 (1 – 1) kécskei gólszerzők: Szabó D.,…