Author Archives : sel

Bencze Márk fazont szabhat a Tiszakécskei LC játékának


Bencze Márk (23) a középpályán segíthet sokat a Tiszakécskei LC csapatában. Új igazolásunk legutóbb az ETO FC Győr csapatát erősítette. Melyek eddigi pályafutásod főbb állomásai? Győrből érkeztem, ott futballoztam az előző bajnoki szezonban. Most Vas László vezetőedző keresett meg a tiszakécskei lehetőséggel. Még nem játszottam az irányítása alatt, de ellenfélként már ismert. Könnyen meggyőzött, hogy a Tiszakécskei LC csapatát válasszam.…

Többen távoztak a Tiszakécskei LC keretéből


Mint arról korábban klubunk honlapján beszámoltunk: Farkas Norbert, Kiprich Dávid és Vachtler Csaba lejáró szerződését nem hosszabbította meg a Tiszakécskei LC. Így ők távoztak. Vajda Botond, Biben Barnabás és Kiss Norbert a kölcsön után visszatértek anyaegyesületükhöz. Ezúttal Farkas András, Halasi Péter és Végső Előd távozásáról tájékoztatjuk szurkolóinkat. Korábbi játékosainknak további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk! Tiszakécskei LC

Erősítés a védelem bal oldalára


Bekker Roland (21) bal oldali védőjátékos, aki a támadásokból is bőven kiveszi a részét. A munkában és a jó csapatszellemben hisz, illetve bízik benne, hogy nagyon szép szezont futhat a bajnokságban a Tiszakécskei LC. Melyek labdarúgó pályafutásod főbb állomásai? Az első felnőtt szezonomat a III. Kerületi TVE csapatában töltöttem. Előtte Németországban a Borussia Mönchengladbach utánpótlásában pallérozódhattam 3 éven keresztül. Legutóbb…