,,Idegenben is velünk volt a 12. játékos”

Csapatunk komoly fegyvertényt hajtott végre a bajnokság 11. fordulójában, amikor is az utánpótlás válogatottak sorával felálló Budapest Honvéd-MFA otthonából sikerült elhozni a három pontot. Labdarúgóinkat sokan elkísérték Tiszakécskéről, s támogatásuk nagy erőt adott a győzelemhez vezető úton.

Legendás stadionban léphettek pályára a Duna Aszfalt TVSE labdarúgói október 22-én. A házigazda a Budapest Honvéd második csapata volt, amelynek erejét nehéz meghatározni, hiszen sok múlik azon, hogy mennyien játszanak vissza az első gárdából. Ezen a bajnokin is pályára lépett a hazaiaknál utánpótlás válogatottak egész sora. Fel kellett hát kötni a Tisza-parti legényeknek azt a bizonyos gatyát. Nem is volt hiány a harci szellemből. Mindenki küzdött, csak az újabb győzelem lebegett a szemek előtt.

Nagy öröm, hogy sok tiszakécskei útra kelt. Több volt a vendég drukker a stadionban mint a hazai. A kék-sárga hívek ki is tettek magukért. Amikor a legjobban kellett, 1-1-nél a győzelmet jelentő gólhoz segítették a csapatot.

2 ,,Pusi” szemfüles gólt szerzett.

A mérkőzés első tiszakécskei gólját Puskás Zoltán szerezte. Ki más is lőhette volna a Puskás Ferenc utcában? Minden idők legjobb magyar labdarúgójának szeretett stadionjában megtiszteltetés volt a tiszakécskei játékosoknak pályára lépni. Csapatunk második találatánál, Horváth Bence góljánál valószínűleg Öcsi bácsi is elismerően csettintett volna. Bence egyre csak bizonyítja, hogy igazi Jolly Joker, csereként beszállva is, agilis, gólerős játékával hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez. Nagy öröm, hogy hosszú, sérülésekkel tarkított időszak után az első csapatban ismét pályára léphetett Kalmár Ferenc, aki meg is hálálta a bizalmat. Fogunk mi még látni az NB III-ban Kalmár gólokat…

Érdekesség, hogy vezetőedzőnk; Szabó István gyakori vendég manapság a Budapest Honvéd otthonában, hiszen a piros-feketék első csapatát erősíti fia; Banó-Szabó Bence Zoltán is.

2-1-es győzelmünk létfontosságú volt abból a szempontból, hogy továbbra is a rendkívül zsúfolt élmezőnyben maradhattunk. Óriási a tülekedés a felsőházban. Nagy izgalmak várhatóak a továbbiakban. A Duna Aszfalt TVSE következő mérkőzése október 29-én 13.30-tól lesz a Sportcentrumban. Az ellenfél a Paks II lesz, tehát újfent egy kiszámíthatatlan gárda ellen harcolhatunk a bajnoki pontokért. Akkor is szükség lesz lelkes szurkolóinkra, varázsoljunk újra futballünnepet a Tisza-parti szentélyben!

11

Ezúttal is Tölgyesi Viktort váltotta Horváth Bence.

A Honvéd II elleni meccset követően Szabó István vezetőedző értékelt:

Könnyű helyzetben voltunk abból a szempontból, hogy mellettünk volt a 12. játékosunk; a kécskei szurkolók. Hazai pályán érezhettük magunkat. Köszönjük szépen a támogatást! Nagyon komoly csapat ellen játszottunk, hiszen az ellenfelet 6-7 utánpótlás válogatott labdarúgó is erősítette. Nagyon harcias meccs volt, sok párharccal, nehéz volt átjátszani a középpályát, de helyzeteink alapján megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Szurkolóink 1-1-nél nagyot toltak a szekerünkön, biztatásuk kellett a győztes gólhoz. Külön öröm, hogy Kalmár Ferenc is visszatért, s az is, hogy Horváth Bence sokat lendített a játékon. Azt azonban látni kell, hogy csapatunk még nincsen kész. Ez a keret a nyáron állt össze, azóta 11 meccset játszottunk. Nem tudunk mindig látványosan játszani, van amikor csak a küzdelem dominál. Türelemre van még szükségünk. A munkában hiszünk, dolgozunk tovább, s keddtől már a Paks ellen készülünk gőzerővel.   

6

2017.10.22. Budapest, Bozsik Stadion, NB III. Közép-csoport

vezette: Szabó Levente

Budapest Honvéd-MFA II. – Duna Aszfalt TVSE 1 – 2(0 – 1)

Budapest Honvéd-MFA II.: Berla- Gergényi, Stoiacovici, Lukács, Bobál(Májer), Kovács, Deák(Fehér), Csábi, Tömösvári(Bíró), Rózsahegyi, Villám

Duna Aszfalt TVSE: Helesfay – Oláh, Dr. Kardos, Kocsis, Polyák, Csáki, Tölgyesi(Horváth), Szabó, Kirchner, Markó(Kalmár), Puskás(Benkó)

gól: Villám ill. Puskás, Horváth

 

 

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

sel

A fotók a SZEOL elleni meccsen készültek.