Cegléden lép pályára a kécskei csapat

A Duna Aszfalt TVSE labdarúgó csapata a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a Ceglédi VSE vendége lesz a Zsengellér Gyula Sporttelepen. 

A bajnoki mérkőzés előtt Szabó István, csapatunk vezetőedzője nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:

Csak a győzelemnek örülnék. Ez lebeg a szemem előtt. Ez egyébként akkor is igaz, ha erősebb csapat, mint pl. a szerdai ellenfelünk, a Honvéd az ellenfél. Maradéktalanul boldog csak egy győztes meccs után vagyok. Mai ellenfelünk a Cegléd sem lesz éppen könnyű rivális, az utóbbi időben jól erősítettek. ,,Hat pontos” mérkőzés lehet a mai. Nem segíti a helyzetünket, hogy továbbra is vannak sérülés miatt hiányzóink. A keret egészséges játékosai tudtak regenerálódni. Szeretnénk jó eredménnyel zárni ezt a mérkőzést.

Szurkolói információk:

A vendég belépőjegyek ára egységesen 800 Ft. A jelenlegi ideiglenes helyzetben maximum 60 vendég szurkolót tudnak beengedni a sporttelepen. A vendég szurkolók a Ceglédi Judo Központnál (Cegléd, Malomtószél 35.) kialakított jegypénztárnál vásárolhatják meg jegyeiket és léphetnek be a sportközpont területére. Az erre a célra kialakított kordon folyosón keresztül közlekedhetnek a pénztár és a vendég lelátó között. A helyszínen biztonsági személyzet segíti a közlekedésüket.
Amennyiben a vendégszektor megtelt, a kécskei szurkolók a hazai szektorokban is helyet foglalhatnak.
1.pont – Bejárat,illetve Jegypénztár
2.pont – Vendégszektor
3.pont – Főlelátó
4.pont – Pálya, ahol a mérkőzést rendezik
fotó forrása: cegledfoci.hu
Duna Aszfalt TVSE