Fordítás a javából, újra győzött második csapatunk

Egyre jobb formában, magabiztosan futballozik második csapatunk, s ennek újabb győzelem az eredménye, ráadásul egy erős rivális ellen. A győzelem értékét növeli, hogy több hiányzó is volt a kécskei csapatban, ráadásul kétgólos hátrányból álltak fel a hazaiak a Sportcentrum műfüvesén.

A mérkőzésről Bagi Gábor, a csapat vezetőedzője nyilatkozott:

Akik szeretik a focit és kilátogattak erre a meccsre, azok nagyot nyertek. Két nagyon jól játszó csapat csapott össze. Az első félidőben 1-1 volt az állás, aztán a Kalocsai FC játéka dominált. Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna 4-2-es vendég vezetésnél 12 perccel a vége előtt, hogy ezt a meccset mi fogjuk megnyerni. Ekkor jött a kécskei szív és sikerült megfordítani az eredményt. A fiataljaink bizonyították, hogy lehet rájuk számítani a kécskei labdarúgásban, akár magasabb osztályban is. Az utóbbi három hazai meccsünkön a csapat azt az arcát mutatta, amit hazai pályán kell, szurkolóink előtt.

2019.04.20. Bács-Kiskun megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 20. forduló

Duna Aszfalt Tiszakécske VSE II – Kalocsai FC 5 – 4(1 – 1)

Duna Aszfalt TVSE II: Antal – Varga, Dóka D., Bálint, Steklács, László(Alberti), Tóth K., Kulcsár, Tamás(Ignác), Tóth T.(Jelenfi), Pácsa

gólszerző: Tóth K., Tóth T., Bálint, István, Nasz (öngól) ill. Vuits 2, Follárdt, Nasz

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

fotó forrása: lcafe.hu

Duna Aszfalt TVSE