,,Csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha egymást segítjük”

Nyilas Elek, klubunk szakmai igazgatója értékelte az elmúlt fél évet, reagált a kritikákra és tájékoztatta oldalunkat a vezetőedző kinevezéséről is.

Hogyan értékeli a Duna Aszfalt TLC elmúlt félszezonját?

Az első NB II-es szezonunkhoz képest a nyári felkészülésre csapatunkhoz nagyon sok új játékos érkezett. Szerettünk volna egy olyan csapatot felépíteni, amely képes egy élvezetesebb, támadóbb labdarúgást játszani. Ennek viszont velejárója a rizikó. A nyílt sisakos játékot felvállaltuk, több, kevesebb sikerrel. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen idő kell ahhoz, hogy a sok új játékos beépüljön a csapatba és egy olyan arculat alakuljon ki, amely hosszú távon is célra vezető. Ennek ellenére fejlődtünk, hiszen élvezetesek és látványosak a meccseink, nagyon sok helyzetet dolgozunk ki, viszont nagyon keveset értékesítünk. Ez is mutatja, hogy az alap jó, amire lehet építeni, de arra is rávilágít, hogy szükségünk van olyan labdarúgókra, akik képesek a helyzeteket gólra váltani. Ha a kihagyott helyzeteinket nagyobb százalékban értékesítettük volna, akár a tabella első harmadában is lehetnénk. Rengeteg szoros meccsünk volt az ősszel, amelyek során, ha a kapu előtt rutinosabbak, higgadtabbak vagyunk felénk billenhetett volna a mérleg nyelve.

Természetesen látjuk a problémákat is és rajta vagyunk a megoldásokon. Lesznek személycserék, hiszen vannak olyan labdarúgók, akik kevesebb játéklehetőséget kapnak. Nekik segíteni fogunk, hogy más klubokhoz igazoljanak a több játéklehetőség reményében. Már azon is dolgozunk, hogy olyan játékosokat is igazoljunk, akik segíteni tudnak mind a védelemben, mind a középpályán és a csatársorban is.

Sokszor hallottam arról különböző fórumokon kritikát, hogy milyen játékosokat igazoltunk az elmúlt időszakban. Ezzel kapcsolatban szeretném leszögezni – nem a magam védelmében-, hogy a játékoskeret kialakításánál elsősorban a mindenkori vezetőedző véleménye a perdöntő. Természetesen, ami az én hibám, azért a mindenkori felelősséget vállalom. Van egy klubfilozófiánk, van egy elképzelésünk, ami alapján közösen alakítjuk ki a keretet a rendelkezésünkre álló forrásokból, lehetőségekből. Mióta itt én szakmai igazgatóként dolgozom, ehhez a klubhoz olyan játékos nem került, akit a vezetőedző ne szeretett volna a csapatában tudni.

Nagyon bízom benne, hogy amit a vezetés és a szurkolók várnak tőlünk, azt sikerül megvalósítanunk tavasszal és az elkövetkező években, de ez nagyobb egységet és összefogást igényel a lelátón és a csapat tájékán is. Úgy gondolom, hogy csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha egymást segítjük és amikor baj van, odaállunk a másik mellé.

Hogyan zárta a mögöttünk hagyott időszakot utánpótlásunk?

Több mint száz gyerek focizik különböző korosztályos csapatainkban. Az edzőink szaktudásának és pedagógiai érzékének hála, az utánpótlásban egyre jobbak az eredményeink. A korosztályos csapataink mellett, külön ki kell emelni a lánycsapataink teljesítményét, akik a tavalyi szezonhoz képest nagyot léptek előre.

Úgy gondolom, hogy klubunk egésze az elmúlt időszakban is fejlődött és szépen haladunk azon az úton, amit megálmodtunk, amiért dolgozunk.

Az elmúlt időszakban megbízott edzőként dolgozott Virágh Ferenc. Várható-e új vezetőedző érkezése?

Virágh Ferencet kineveztük vezetőedzőnek. A munkáját a továbbiakban is Nagy Zsolt és Vellai Áron segíti majd. Virágh Ferenc megérdemli, hogy megkapja a lehetőséget, az elkezdett munka így remélhetőleg folytonos és sikeres marad. Nagyon sok sikert kívánunk neki!

A Duna Aszfalt TLC vezetősége nevében köszönöm a klub berkeiben dolgozók áldozatos munkáját és ezúton kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt!

Duna Aszfalt TLC