Simon Márk legutóbbi csapata ellen mutatkozhat be kécskei színekben

Simon Márk balszélső támadó, aki már a felkészülési meccseken is betalált az ellenfelek hálójába. Az első hazai meccsen éppen a volt győri társai ellen bizonyíthat…

Hol futballoztál eddig?

Salgótarjánban nevelkedtem, majd 10 éves koromban kerültem a Vasas Kubala Akadémiához, ahol nyolc évet töltöttem. Ezt követően igazoltam Paksra, ahol három évig játszottam a második csapatban és az NB I-ben is sikerült bemutatkoznom. Tavaly kerültem kölcsönbe Csákvárra, utána pedig fél évig Győrben játszottam kölcsönben.

Játszottál már a Tiszakécske ellen?

A Paks második csapatával kétszer játszottam NB III-ban a Tiszakécske ellen, illetve tavaly a Csákvár színeiben is pályára léptem itt a Sportcentrumban. Mindig nehéz volt a Kécske ellen játszani, mind a szurkolók, mind a csapatuk erős egységet mutatott. (Csapatunk a Paksot az NB III-ban, itthon 3-2-re, idegenbe 3-1-re verte, az első meccsen Simon betalált a kécskei kapuba. A Csákvárt pedig 2-0-ra győztük le 2018 októberében. a Szerk.)

Hogyan fogadtak a Sportcentrumban?

Nagyon pozitív fogadtatásban részesültem, mind a vezetők, edzők, mind a játékosok részéről. Minden körülmény adott ahhoz, hogy elkezdjünk fokozatosan előre lépni a tabellán.

Milyen benyomásokat szereztél a felkészülési mérkőzéseken?

Sikerült három gólt rúgnom. Nagyon jól érkeztem magam a pályán a körülöttem játszókkal, úgy gondolom, hogy szép játékkal tudunk majd előrukkolni a bajnokságban a szurkolók számára.

Hogyan tetszik neked településünk?

Szeretem a kisebb településeket, a nyugodt környezetet. Én egy Salgótarján melletti zsákfaluból, Karancsberényből származom. Könnyű számomra itt a beilleszkedés.

Volt csapatod ellen jön a bajnoki folytatás. Mit vársz a vasárnapi meccstől?

Presztízsmeccs lesz számomra. Győzni szeretnénk ellenük, de nagyon nehéz lesz. Nagy harc várható. A Győrnek is nagyon kell a győzelem, hiszen szeretne visszajutni az élvonalba, mi pedig szeretnénk elmozdulni a tabella hátsó régiójából.

Duna Aszfalt TLC