Egy célért küzdünk

Zvara Dávid tavaly ősszel még tagja volt a csapatunkat az NB II-ben 5-0-ra legyőző szegedi gárdának, de ebben a szezonban már a Tiszakécskei LC sikereiért küzdhet. A 25 éves labdarúgó bizakodó, s bízik benne, hogy csapatunk eléri a bajnokságra kitűzött célokat.

Milyen poszton játszol?

Középső középpályás vagyok, irányító és védekező pozícióban is szívesen játszom.

Hol futballoztál eddig?

Egerben nevelkedtem, később itt sikerült bemutatkoznom az élvonalban is. Ezt követően Szolnokra kerültem, ahol három évig játszottam az NB II-ben. A sérülésemet követően Dunaújvárosba kerültem másfél évre, majd Szegedre, ahol ismét a második vonalban szerepeltem, ezután jöttem Tiszakécskére.

Játszottál korábbi csapataid valamelyikében a Kécske ellen?

Játszottam a Tiszakécske ellen az NB II-ben, amikor Szegeden sikerült 5-0-ára győznünk.

Milyennek látod a jelenlegi kécskei keretet?

Az látszik, hogy itt egy teljesen új csapat épül. Sok az érkező van, akik minőséget is képviselnek. Én nagyon bizakodó vagyok. Az NB III Keleti csoportjába kerültünk. A körülmények, a keretünk minősége adott a feljutáshoz. Nem is lehet más a célunk, ezért küzd mindenki.

TLC