U14: 8-3-as győzelem

Tímár Zoltán csapata a Hódmezővásárhelyi FC felett aratott magabiztos győzelmet. A mérkőzést a következőképpen értékelte csapatunk vezetőedzője:

Szombaton megszerezte első bajnoki győzelmét csapatunk, újabb vízilabda eredménnyel, 8-3-ra sikerült legyőznünk a hódmezővásárhelyi ellenfelünket. Még egy perc se telt el és már vezetést is szereztünk egy távoli lövésből, majd előnyünket a félidőre három gólra növeltük. A második félidő közepén egy a vendégeknél történt kiállítás egyértelművé tette, hogy ezen a napon csak győztesként hagyhatjuk el a pályát. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Vári Mátyás és Kothencz Kolos, élményszámba menő góljaikkal, ötletes és mindvégig lelkes játékukkal. Jövőhéten a nem ép a szomszédban lévő Gyula csapatához látogatunk, hogy megszerezzük második győzelmünket is.

MLSZ U14 II. osztály Dél – Keleti csoport 3. forduló
Tiszakécske VSE – Hódmezővásárhelyi FC 8 – 3 (4 – 1)
kécskei gólszerzők: Vári Mátyás 3, Kothencz Kolos 2, Nyúl-Szénási Csanád, Kecskés Barna, Papp Dominik

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC