A Cegléddel mérkőzünk a bajnokság 11. fordulójában

Szomszédvári rangadót játszik csapatunk a Cegléd gárdájával a Sportcentrumban.

A mérkőzéssel kapcsolatosan Nagy Sándor, NB III-as csapatunk vezetőedzője nyilatkozott a honlapunknak:

Nagyon fontos számunkra, hogy megszerezzük az újabb három pontot. A Cegléd ellen egy presztízs mérkőzésre készülünk. Mint, ahogy az összes ellenfelünk ellen, a Cegléd csapatából is alaposan felkészültünk és nagyon várjuk a találkozót. Egy jó, küzdelmes mérkőzést várok, hazai sikerrel.

meccstörténelem:

Eddig csupán két bajnoki mérkőzésen találkozott a két gárda. Mindkettőt az NB II-ben játszottuk és mindkettőn döntetlen lett a végeredmény. Itt az ideje, hogy felénk billentsük a mérleg nyelvét!

érdekesség:

A Cegléd keretét három egykori labdarúgóink is erősíti. Polyák Kristóf, Markó Ádám és Takács Krisztofer mindhárman bajnokok lettek Tiszakécskén az NB III Közép csoportjában (Kristóf és Ádám a megyei I. osztályban is). Most ellenfélként térnek vissza a Sportcentrumba.

szurkolói információk:

Kérjük a szurkolókat, hogy a mérkőzésre hozzák magukkal személyi igazolványukat és lakcím kártyájukat!

A vendég szurkolók a műfüves csarnok felőli (Strand utca) VENDÉG bejáraton léphetnek be a Sportcentrumba!

Beteg, tünetekkel rendelkező egyén nem léphet be a Sportcentrumba. A nézőtéren való elhelyezkedésnél a minimálisan ajánlott 1,5 – 2 méter (2 szék) védőtávolság betartása javasolt, klubunk és Tiszakécske Város Önkormányzata állásfoglalása alapján.

Betartandó szabályok

– Kézmosás – szappanos és/vagy kézfertőtlenítő szer alkalmazása

– Szabályos maszkviselés (Jelenleg ajánlás)

– Megfelelő távolságtartás, kézfogások és egyéb személyes fizikai érintkezések kerülése

– A lehetséges tünetek folyamatos figyelése, testhőmérséklet ellenőrzése

– Tünetek és szoros kontakt esetén tesztelés elvégzése javasolt a fertőzés kizárása, illetve a továbbadásának elkerülése érdekében

– A mindenkor érvényes kormány által kiadott rendeletek, egyéb jogszabályok betartása és az ajánlások betartása

Köszönjük a megértést és közreműködést! Hajrá Kécske!

a Tiszakécskei LC vezetősége