Tovább robog a kécskei csapat

A Tiszakécskei LC labdarúgó csapata a 12. forduló rangadóján az Eger SE gárdáját fogadta a Sportcentrumban, s győzött 2-0-ra. A csapat magabiztosan, jól futballozott, egy percre sem forgott veszélyben a kécskei győzelem.

A tabella első helyén álló kécskei csapat (az MLSZ már határozott a DVSC elleni elmaradt bajnoki tekintetében) a harmadik pozícióban lévő Heves megyeieket fogadta. Nagy rangadóra, feszült izgalmas meccsre készültünk, de Nagy Sándor gárdája simán, tulajdonképpen izgalommentesen tartotta itthon a három pontot úgy, hogy a vendégeknek esélyük sem volt a sikerre. Valójában a kettő nullás végeredmény sem tükrözi a meccs képét. Ez a kiállítástól teljesen függetlenül is kijelenthető, hiszen előtte és utána is ugyanaz volt a helyzet.

Simon Márk szerezte mindkét gólunkat. Egyet közelről az első félidőben, amely tipikus lesipuskás találat volt. A kipattanó labdára csapott le és vágta be a kapuba. A másik gólja egy távoli lapos lövésből született, amely a kapufa tövénél talált utat az egri Nacsa kapujába.

Örömteli, hogy Pál András is bemutatkozhatott tétmeccsen a csapatban, továbbá az is, hogy Káli Tibor mellett, az NB II-es rutinnal rendelkező Benkó Bence is újra pályára lépett az első csapatban.

2020.10.04. NB III Keleti csoport, 12. forduló

nézőszám: 460 fő, vezette: Maml Zoltán (Ring Kevin, Schweighardt Dániel)

Tiszakécskei LC – Eger SE 2 – 0(1 – 0)

Tiszakécskei LC: Molnár- Oláh(Benkó), Fülöp, Kiprich, Farkas- Ternován(Szabó D.), Pongrácz, Horváth Att., Horváth Ad.(Pál)- Simon(Káli), Máté(Galacs)

Eger SE: Nacsa- Hegedűs, Vaskó, Antal, Pál, Gresó(Valkay), Deli(Vajda), Boros(Pataki), Géringer(Révész), Debreceni, Katona

gólszerző: Simon a 21. és az 51. percben

kiállítva: Katona a 61. percben

 

Nagy Sándor vezetőedző, Tiszakécskei LC: Fantasztikusak a fiúk. Nagyon jó meccset játszottunk. Az Eger nem tudta érvényesíteni az akaratát ellenünk. Úgy alakult a mérkőzés, ahogyan elterveztük. Örülök neki, hogy Pál András bemutatkozhatott a csapatban és annak is, hogy Benkó Bence visszatért, illetve, hogy Káli Tibor már másodszorra léphetett pályára az NB III-as csapatban. Horváth Adrián sérülésénél nem kockáztattunk inkább lecseréltem, hála istennek nem komoly a baj.

 

Sütő Szilárd vezetőedző, Eger SE: A Tiszakécske végig jobb volt nálunk, jó teljesítményt nyújtottak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

 

A Tiszakécskei LC labdarúgó csapata legközelebb Balassagyarmaton vizitál. Az a találkozó október 10-én 15.00 órakor kezdődik. Szurkoljunk akkor is a csapatnak!

 

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

(fotó forrása: Sipos Bence, Kécskei Krónika)