U19 fiú és U16 leány: Magabiztos győzelmek az utánpótlásból

Ádám Sándor vezetőedző csapatai idegenben arattak 4-2-es győzelmeket.

U19 fiú:

A bajnokság 6. fordulójában megyei rangadót vívott U19-es fiú csapatunk Kecskeméten. Jó iramban játszottunk, uraltuk a mérkőzést, a hazaiak agresszíven, helyenként túlságosan keményen védekeztek. Az első fél  órában többször is szabadrúgáshoz jutottunk a támadó harmadban. A harmadik, ígéretes helyről elvégzett szabadrúgást, mintegy 22 méterről Lovas Kristóf tekerte védhetetlenül a jobb felső sarokba. A második félidő legelején ismét első gólunk szerzője villant meg. Mintegy 18 méterről emelte át az egész kecskeméti védelmet és a kapujából kimozduló hálóőrt. 20 perccel később Klemenc Márk futott el a jobb oldalon, s bár lövését a kapus kiütötte, de a kipattanót éles szögből is magabiztosan passzolta be a kapuba. A hazaiak nem adták fel, rendületlenül próbálkoztak és egy szerencsésen lecsúszott beadásnak köszönhetően megszerezték a szépítő gólt, majd 3 percen belül egy átlövésből a 2. találatukat is. Rendeztük a sorokat és igyekeztünk biztonságosan játszani, nem vállaltunk fel kockázatot. A srácok türelmes és fegyelmezett játékának köszönhetően a 87. percben végül egy gyors kontratámadás végén Lovas Andor biztosította be győzelmünket. Kitűnt: az egész csapat.

MLSZ U19 III. osztály Dél – Keleti csoport 6. forduló
Mercedes Kecskeméti LC – Tiszakécske VSE 2 – 4 (0 – 1)
gólszerzőink: Lovas Kristóf 2, Klemenc Márk, Lovas Andor

U16 leány:

Soroksáron vizitált U16-os leány csapatunk.
Az első fél óra egyenlő erők küzdelmét sejtette, mezőnyben egyformán birtokolták a csapatok a labdát, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, mígnem a 30. percben egy szélről belőtt labdát Árvai Szimonetta pörgetett a kapuba. A kécskei lányok ettől kezdve sokkal nagyobb önbizalommal futballoztak és rendre alakították ki a gólhelyzeteket. A magabiztos mezőnyfölénynek és a sok kidolgozott helyzetnek köszönhetően, még a szünet előtt Kis Lili és Jakab Dzsenifer révén 2 gólt sikerült elérni. A 2. félidőben sem változott sokat a meccs képe. Helyzeteink továbbra is voltak, de a befejezéseknél pontatlanabbak voltunk. Jakab Dzseni még egyszer betalált, amelyre a soroksáriak két szépítő góllal válaszoltak.

Leány U-16 HNP Dél-Keleti csoport 5. forduló
Soroksár SC – Tiszakécske VSE 2 – 4(0 – 3)
gólszerzőink: Árvai Szimonetta 2, Jakab Dzsenifer 2

Szép volt fiúk és lányok! Csak így tovább!

Hajrá Kécske!

(fotó: Brem Sándor)