Évek óta hagyomány az adományozás a TLC berkeiben

Az adventi időszakban ezúttal is adományozásra szánták el magukat a Tiszakécskei LC labdarúgói és szakmai vezetői.

Ebben az esztendőben már négy tiszakécskei szervezet számára gyűjtöttek adományokat a klub labdarúgói, hiszen céljuk, hogy csakúgy, mint a bajnokságban a jótékonyság terén is szeretnének az élen járni és példát mutatni.

December 1-én a Móricz Zsigmond Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatáról fogadták a Sportcentrumban Varga Balázs tagozatvezetőt, Stinner Ferencet, az iskola testnevelő tanárát és három kisdiákot, akik az iskola képviseletében érkeztek a jótékonysági eseményre. Az iskola diákjai élelmiszereket, sporteszközöket és hangszereket kaptak ajándékba. Ugyanakkor ők sem érkeztek üres kézzel: Készítettek egy emléklapot a klubnak, mint az iskola ,,arany fokozatú támogatójának”, valamint adventi koszorút is hoztak támogatóiknak.

Több éve hagyomány már, hogy a játékosok a Tiszakécskei Ebrendészeti Telep jobb sorsra érdemes kutyáinak is visznek élelmiszer adományt. Ez idén is így történt. December 2-án Bevíz Ágnes önkéntes fogadta az ebrendészeti telepen az adományozókat.

Szintén sportszereket és élelmiszer adományt kaptak helyi rászoruló családok a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat közreműködésével. A járványhelyzet miatt ezúttal nem került sor közös adomány átadásra a művelődési központban, hanem Stinnerné Dakó Ildikó segítségével a játékosok egy kisebb csoportja elvitte a rászorulók otthonaihoz az ajándékokat december 3-án.

A negyedik hely ahová szintén vittek adományokat Kislőrincz György klub igazgató vezetésével a labdarúgók az a piac téri csarnok, ahol Tiszakécske Város Önkormányzatának hagyományos adventi jótékonysági ételosztásához járultak hozzá. Természetesen itt is a rászoruló családok jutnak majd hozzá az élelmiszer csomagokhoz.

SZÉP VOLT FIÚK! HAJRÁ KÉCSKE!

szöveg és fotók: tiszakecskefoci.hu