Győzelemmel búcsúztunk 2020-tól

Négy pont előnnyel, az első helyen várhatja csapatunk a valódi futballtavaszt. Az idei utolsó mérkőzésen 4-1-re győztünk az FC Hatvan ellen.

Az NB III Keleti csoportjának 21. fordulójában a Tiszakécskei LC labdarúgó csapta az FC Hatvan gárdáját fogadta a Sportcentrumban. A mérkőzés a járványhelyzet miatt zárt kapus volt, szurkolók nem látogathatták. A decemberi dátumhoz képest tavaszias időben zajlott a játék.

A kécskei csapat az egész mérkőzésen dominált sorra dolgozta ki a helyzeteket. A gólok sora Farkas Norbert szöglet utáni fejesével kezdődött, majd büntetőből Simon Márk meglőtte első gólját. A vendégek egyetlen addigi veszélyes támadásukból büntetőhöz jutottak, amelyet Simon Mátyás értékesített.

A harmadik kécskei gól már a második félidőben esett. Simon Márk helyezett a vendég kapuba és a meccs végén a mesterhármast is elérte. Ezzel már 11 gólos középpályásunk a bajnokságban.

Ezen a találkozón szemernyi esélyt sem adott csapatunk az ellenfelének. Így december 6-án a Mikulás három pontot hozott zsákjában. A csapat a lefújást követően boldogan ünnepelt, a téli szünetet az első helyen töltjük, s nagyon bízunk benne, hogy a bajnokság végét követően visszatérhetünk az NB II-be.

2020.12.06. NB III Keleti csoport, 21. forduló

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, zárt kapus, vezette: Horváth Máté (Pogonyi, Németh)

Tiszakécskei LC – FC Hatvan 4 – 1(2 – 1)

Tiszakécskei LC: Tajti – Oláh, Horváth Ad., Zvara(István), Farkas – Ternován, Pongrácz, Horváth Att., Pál(Káli) –  Simon Márk, Szabó Dávid(Galacs)

FC Hatvan: Bajkán- Virág, Bárkányi, Czibolya(Fellner), Szabó Roland(Bartók), Karácsony, Gál, Lukács(Kitl), Purzsa, Katona, Simon Mátyás(Sárközy)

gólszerzők: Simon Márk 3, Farkas ill. Simon Mátyás

Értékelések:

Nagy Sándor vezetőedző, Tiszakécskei LC: Először is szeretnék köszönetet mondani a csapat és a stáb nevében a tulajdonos úrnak és a klub teljes vezetésének, hogy az elmúlt félévben minden feltételt, körülményt biztosítottak számunkra a nyugodt munkához.

Jól indult ez a szezon, de sok nehézség ért minket a sérültek és a betegek miatt a bajnokság során. Ezt soha nem reklámoztuk, csak tettük a dolgunkat. Persze, nem mindig játszottunk szépen, de eredményesek voltunk. Az összes meccset szerettünk volna megnyerni, ez nem sikerült, de a csapat minden dicséretet megérdemel ezért az őszért.

A Hatvan elleni meccsel kapcsolatban kijelenthető, hogy a győzelmünk egy percig nem forgott veszélyben. Számos helyzetet kidolgozott a csapat, négy gólt lőttünk. Teljesen megérdemelt a három pont.

Gulyás Gábor vezetőedző, FC Hatvan: Gratulálok a tiszakécskeieknek ehhez a győzelemhez és az őszi elsőséghez is. Kijött ezen a mérkőzésen, hogy a hazai csapat más szinten van. Ennek ellenére voltak a meccsnek olyan periódusai, amikor jól játszottunk. Nekünk még van egy mérkőzésünk idén a Tiszaújváros ellen, most már arra koncentrálunk.

Simon Márk labdarúgó, Tiszakécskei LC: Amennyi melót beletettünk ebbe a szezonba, megérdemeltük, hogy így zárjuk ezt a fél évet. Sok nehézség érte a keretet, volt olyan, hogy az íróasztal mögül kellett beugrani játszani valakinek, több meccsre épphogy megvolt a létszám. Megsüvegelendő teljesítmény ez a stábtól és az egész csapattól. A befektetett munka eredményt hozott.

 

Tavasszal folytatjuk! Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

fotó forrása: Sipos Bence, Kécskei Krónika