Győzelem a főpróbán – Jöhet a bajnokság!

A Vác FC volt az ellenfél február 21-én a Sportcentrumban megrendezett felkészülési mérkőzésen, amelyen Kalmár Ferenc két góljával győzött a Tiszakécskei LC.

A vasárnapi edzőmeccsen az NB III Közép csoportjának 15. helyén álló, tavaly még NB II-es Vác FC csapatát fogadtuk. Jól kezdtek a vendégek, az első félidő elején domináltak, még nekünk nem sikerült gólszerzési lehetőséget kialakítanunk. A félidő második felére sikerült magasabb fordulatszámra kapcsolnunk, akkor már a helyzetek is jöttek, csakúgy, mint a gól: Fülöp szerzett meg egy labdát a jobb oldalon s a rosszul helyezkedő váci kapus felett a kapu elé tekert. Ott érkezett Kalmár, s a hálóba sodorta a labdát.

A második félidőben már egyértelműen dominált Nagy Sándor legénysége. Felkészülési meccs ide vagy oda, parázs csata lett a végére. Nemcsak fizikailag, hanem verbálisan is folyt a csata. A második Kalmár gól élményszámba ment. Mintaszerű emelést mutatott be csatárunk. A hálóőrnek esélye sem volt.

2021.02.21. Tiszakécske, Városi Sportcentrum, zártkapus mérkőzés

Tiszakécskei LC – Vác FC 2 – 1(1 – 1)

TLC: Molnár-Oláh, Kiprich, Horváth Ad.(Csáki), Fülöp- Ternován, Horváth Att., Pongrácz(Zvara), Simon(Szabó)- Albert(Pál), Kalmár

kécskei gól: Kalmár 35 p. 50. p.

Nagy Sándor vezetőedző (Tiszakécskei LC): Most már több a pozitívum, mint az elmúlt edzőmeccseken. A mutatott játékkal hellyel-közzel elégedett vagyok. Az első harminc percben nem találtuk a fogást az ellenfélen, álmosan kezdtünk, a Vác akarata érvényesült, aztán a játékrész utolsó negyedórájában ritmust váltottunk, aminek köszönhetően jöttek a lehetőségeink, sikerült többször a védelmük mögé kerülni. Ekkor már agresszívabbak voltunk, mi nyertük meg a párharcokat.

A második félidő már egyértelműen a miénk volt, akár nagyobb különbséggel is győzhettünk volna.

Elérkezett az, amire vártunk, hiszen jövő héten folytatódik a bajnokság. Nem is akárhogy! Hiszen a mezőny egyik legerősebb csapatához látogatunk. Győzni szeretnénk Füzesgyarmaton! Nem lehet más célunk, csak a három pont megszerzése.

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC