Vereséggel kezdtük a tavaszi szezont

Bár 2020-ban már játszottunk előre hozott meccseket a tavaszi szezonból, az igazi futball-tavasz csak most kezdődött el. Számunkra nem indult jól, hiszen a lelkesen játszó füzesgyarmati alakulat otthon tartotta a három bajnoki pontot.

Tudtuk, hogy a Füzesgyarmati SK a csoport erősebb gárdái közé tartozik, ennek ellenére győzelmet vártunk csapatunktól a február 28-án lejátszott találkozón. Nem alakult jól a mérkőzés, hiszen a hazaiak már a 12. percben gólt szereztek, s ezután vérszemet kaptak, elhitték, hogy sikerülhet ,,megfogniuk” a listavezetőt. Szervezetten védekeztek és rombolták támadásainkat.

Sajnos, a mai napon nem ment jól a játék a csapatunknak. A középpályán nem sikerült kellő fölényt kialakítanunk. Hiányzott a kreativitás a támadásokból. Jobbára előre ívelgették a labdákat a fiúk, amit az ellenfél védői könnyűszerrel fejelgettek vissza.

A mérkőzés alatt kevés helyzetet sikerült kidolgoznunk, így a kapura lövéseink száma is csekély maradt. A legnagyobb lehetőségünk a mérkőzés végén Galacs Erik tekerése volt, amely a bal felső sarok felett hagyta el a játékteret. A kapus itt már verve volt. Összességében azonban nem érdemeltünk ma pontokat.

Annyi azonban bizonyos, hogy lesz ez még sokkal jobb is! Időben jött a figyelmeztető vereség. Továbbra is vezetjük a bajnoki tabellát. A második helyen álló Jászebrényi FC döntetlent játszott, így egy ponttal került közelebb hozzánk.

2021.02.28. NB III Keleti csoport 22. forduló, Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep

Füzesgyarmati SK – Tiszakécskei LC 1 – 0 (1 – 0)

Vezette: Mencsik László (Szarvas László, Szabó Ferenc Szilárd)

Füzesgyarmati SK: Fildan – Achim S., Tóth O., Raducu, Pataki – Achim Á., Ramos – Karikás(Balogh), Kis Sz.(Molnár), Vajda(Árvai) – Popescu

Tiszakécskei LC: Molnár M. – Oláh M., Kiprich, Horváth Adrián(Csáki), Fülöp – Ternován(Galacs), Horváth Attila(Pál), Pongrácz, Zvara(Albert) – Simon, Kalmár

Nagy Sándor vezetőedző, Tiszakécskei LC: Fontos lett volna a jó rajt. Nem vagyok elégedett. Nem azt játszotta a csapat, amit megbeszéltünk, amit gyakoroltunk. Az elején elkövettünk egy buta hibát, amit az ellenfél könnyedén kihasznált. Dühítő vereséget szenvedtünk. Ennél sokkal jobbra számítottunk.

Boros Tibor vezetőedző, FSK: A találkozóval kapcsolatban a stabilitás és a védő harmadban elkövetett egyéni hibák kiszűrése volt a fő cél. A támadásban a pontrúgásokra és a kontrákra próbáltuk helyezni a hangsúlyt. Szerencsére a játékosok teljesítménye találkozott a szakmai stáb elképzelésével, ilyenkor pedig törvényszerű, hogy nem marad el az eredmény. Minden stábtagnak és játékosnak köszönöm a hozzáadott értéket! (értékelés forrása: fuzesgyarmatisk.hu)

A következő fordulóban, március 7-én a Gyöngyösi AK csapata érkezik a Sportcentrumba. Az a mérkőzés is zárt kapus lesz a járványhelyzet miatt.

Továbbra is Hajrá Kécske!

TLC