Tisza-parti csata a Sportcentrumban – Jön a Tiszaújváros!

Az NB III Keleti csoportjának 27. fordulójában a Termálfürdő FC Tiszaújváros gárdája mérkőzik meg csapatunkkal. Nagy Sándor tanítványai újabb lépést tehetnek a bajnoki cím felé vezető úton.

A találkozóval kapcsolatosan Nagy Sándor, a TLC első csapatának vezetőedzője nyilatkozott honlapunknak:

Minden ellenfelet maximálisan komolyan veszünk és mindig az adott mérkőzés a legfontosabb. A három pont megszerzésére készülünk, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű meccs, de ha a saját játékunkat játsszuk és úgy megyünk bele a mérkőzésbe, mint a legutóbbi találkozók alkalmával, akkor a három pont megszerzése nem lehet kérdéses.

Csapatunk 65 ponttal, 8 pont előnnyel vezeti a bajnokságot a Jászberényi FC előtt. A Tiszaújváros a 8. helyen áll 40 egységgel a neve mellett. Az újvárosiak legutóbbi három mérkőzésükből kettőt megnyertek. A Sajóbábonyt 1-0-ra, a Ceglédet 2-0-ra múlták felül, még a Kisvárda II 5-2-re győzött ellenük. Az ősszel kimondottan jó meccset játszottunk velük idegenben. Csapatunk egyik legjobb teljesítménye volt az akkori az őszi szezon folyamán. Bízzunk benne, hogy most is hasonló játékot mutatnak be a fiúk!

meccstörténelem:

A két város labdarúgó csapatai kétszer találkoztak bajnokin ezidáig a honi második vonalban. A mérleg: Egy tiszaújvárosi győzelem és egy döntetlen. A harmadik vonalban eddig egyszer találkoztunk, a már említett őszi mérkőzésen. Akkor mi győztünk. Így a statisztikában jelenleg teljesen egálra állunk. Most felénk billenthetjük a mérleg nyelvét…

szurkolói információk:

A találkozó a járványhelyzet miatt zárt kapus. Szurkolók nem látogathatják.

Videós, online közvetítés lesz a Tiszakécskei LC Facebook oldalán!

Hajrá Kécske! Mindent bele fiúk!

TLC

(a kis kép forrása: Termálfürdő FC Tiszaújváros Facebook)