Aláírták első felnőtt szerződésüket a Lovas testvérek

A saját nevelésű Lovas Andor és Lovas Zsombor 16 évesen lettek a Tiszakécskei LC felnőtt csapatának profi labdarúgói.

Nagy büszkeség és öröm számunkra, hogy két tehetséges, saját nevelésű labdarúgónk aláírta élete első, felnőtt profi szerződését  klubunkkal. Lovas Andor és Lovas Zsombor óvodás koruk óta (egy rövid megszakítással) a Tiszakécske VSE, illetve a Tiszakécskei LC kötelékébe tartoznak. Az elmúlt szezonban már bemutatkozhattak első csapatunkban NB III-as mérkőzésen.

Mindkét fiatal, 16 éves játékosunkban nagy potenciált látunk, akik a következő NB II-es bajnoksságban is csapatunk segítségére lehetnek. Hosszabb távon is sok örömet okozhatnak majd a tiszakécskei szurkolóknaktájékoztatta klubunk honlapját Nyilas Elek, a Tiszakécskei LC szakmai igazgatója, aki kiemelte: Köszönet illeti a tiszakécskei utánpótlásban dolgozó szakembereket, hiszen ez a szerződéskötés az ő munkájuknak az eredménye. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy minél több helyi fiatal labdarúgó jusson el a TLC első csapatába. A Lovas testvérek példája jól mutatja, hogy tehetséggel, szorgalommal és megfelelő hozzáállással el lehet jutni a profi labdarúgás szintjére.

TLC