Elvitte a pontokat a Nyíregyháza

A Merkantil Bank Liga NB II második fordulójában a Nyíregyháza Spartacus FC vizitált a Sportcentrumban, s az első félidőben nyújtott lehengerlő játékának köszönhetően magabiztosan győzött. 

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a vendég csapat, még TLC játékosai kissé megilletődötten futballoztak. A gyors vendéggól  rányomta a bélyegét a találkozó alakulására. Nagy védelmi hiba után Gresó a 4. percben lőtte be a kécskei kapuba a labdát. Nem sokkal később újabb zavar támadt a hazai védekezésben, amelynek következtében büntetőhöz jutott a Nyíregyháza, s Novák Csanád a kapu bal oldalába helyezett. Holczer érezte, hogy merre kell vetődnie, de nem érhette el az erősen lőtt labdát (0–2).

A mérkőzés 27. percében Pócsik talált be a kécskei kapuba, a találkozó legszebb gólját szerezve (0–3). Nagy Sándor cserékkel próbálta frissíteni csapatunkat és stabilizálni az akadozó védekezést. Még az első félidőben négy helyen változtattunk. Igaz, ebből egy kényszerű változtatás volt Farkas András sérülése miatt.

A második félidőben összeszedettebb volt a játékunk, és a 77. percben Beliczky Gergő szépített. Ez a gól is bekerülhetett volna egy gólszépségversenybe, hiszen bokából pörgette át Fejér felett a labdát. Két perccel később bal oldali elfutás után Hamed lerázta védőit, Holczerrel került szembe, aki mellett nagy erővel ellőtte a labdát, megszerezve csapata negyedik gólját. Ezzel a győzelemmel a Nyíregyháza már 6 pontos, míg a TLC két forduló után pont nélkül áll.

Bízzunk benne, hogy a szintén két vereséggel kezdő Békéscsaba ellen sikerül javítani!

TISZAKÉCSKEI LC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–4 (0–3)
Tiszakécske, 
Városi Sportcentrum, 450 néző. Vezette: Berényi Tamás (Tőkés Róbert, Sinkovicz Dániel)
TISZAKÉCSKE: Holczer – Farkas N. (Vachtler, 38.), Csáki (Farkas A., 38.; Kiprich, 43.), Végső, Oláh M. – Gyurján B. (Galacs, 72.), Horváth Att., Kovács B., Erdei – Simon M. (Pál, 38.), Beliczky. Vezetőedző: Nagy Sándor
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Szokol, Papucsek, Jánvári, Csilus Á. (Galambos, 73.) – Paku (Zamostny, 74.), Márkus A. (Hamed, 62.) – Pócsik (Vass, 55.), Gresó, Csörgő (Szabó B., 55.) – Novák Cs. Vezetőedző: Szergej Pacaj
Gólszerző: Beliczky (77.), ill. Gresó (4.), Novák Cs. (19. – 11-esből), Pócsik (27.), Hamed (79.)


Nagy Sándor: 
 Teljes csalódás a mai mérkőzés. Elnézést szeretnék kérni mindenkitől. Ez egy másik osztály, és más futballt kell játszanunk. Nem értem az első félidőt – ajándék gólokat adtunk a Nyíregyházának, ezt ebben az osztályban nem engedhetjük meg magunknak. Sőt, egyik osztályban sem! Utána próbálkoztunk, rúgtunk egy nagyon szép gólt, de az első félidőben elvesztettük a mérkőzést. Ez demoralizáló számunkra. Össze kell szednünk magunkat, hétvégén újra bajnoki, gyűjtenünk kell a pontokat.
Szergej Pacaj
Ezt a győzelmet Csilus Ádámnak szeretném ajánlani, aki megsérült a mérkőzésen. Jobbulást kívánok neki! Nagyon jól jött az első gól, teljesen megérdemeltük a győzelmet. Úgy készültünk, hogy az első perctől dominálni fogunk. Már az első harminc percben eldőlt a mérkőzés. Jó teljesítményt nyújtott mindenki.

Továbbra is Hajrá Kécske!

TLC