Megvan az első pontunk – Változatos mérkőzésen játszottunk döntetlent

A Merkantil Bank Liga NB II 3. fordulójában két pont nélküli gárda találkozott Békéscsabán, s egy fordulatos, izgalmas mérkőzést játszottak egymással. 

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–TISZAKÉCSKEI LC 2–2 (0–1)
Békéscsaba
, Kórház utcai stadion, 850 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Baghy Csaba, Szilágyi Norbert)
Békéscsaba 1912 Előre: Krnács – Kitl, Albert, Bora, Mikló (Király P., 83.) – Sipos, Horváth P., Varga Sz. (Gránicz, 59.), Szabó P. (Paudits, a szünetben) – Máris (Puskás G., 70.), Pantovics
Tiszakécskei LC: Holczer – Oláh M., Végső, Vachtler, Farkas N. – Erdei, Zádori (Simon M., 59.), Kiprich, Benke (Kovács B., a szünetben) – Beliczky (Gyurján, 31.), Pál A. (Kalmár, 59.)

Gólszerző: Horváth P. (64.), Bora (66.), ill. Pál A. (20.) , Simon M. (77.)

Zádori ijesztett rá a hazaiakra a 9. percben, de nem sokkal ezután a Békéscsaba is gólt lőhetett volna, mindkét kapust tehát gyorsan bemelegítették. Három perccel később, – némiképp váratlanul – Pál András lövésével az újonc jutott előnyhöz. A vendégek továbbra is sűrűn ellátogattak Krnács kapuja elé, de nagyobb helyzetet már nem tudtak kidolgozni az első felvonásban. A csabaiak részéről is adódott gólszerzési lehetőség, de a lövésekben nem volt elég erő, Holczer pedig van annyira jó kapus, hogy az olyan ziccereket, mint Szabó Péter fejese és Horváth Péter lövése hatástalanítsa.

Alaposan feltüzelve kezdte a 2. félidőt a Békéscsaba, amely három helyzetet is kihagyott az első tíz percben. Jöttek a gólok is, előbb a 64. percben Horváth Péter, majd rövid időn belül Bora is betalált. Az egész mérkőzésen roppant lelkes Tiszakécske azonban messze nem adta fel és a 77. percben a nagyon hasznos cserének bizonyuló Simon Márk kiegyenlített. Ezután sem álltak le a csapatok, mindkét fél nyerni akart, az eredmény azonban már nem változott. – írta a mérkőzésről az nso.hu.

Preisinger Sándor vezetőedző, Békéscsaba 1912 Előre: Most is megvolt négy-öt helyzetünk az első félidőben, amikor langyosan is játszottunk. Szünet után váltottunk és kis túlzással minden akciónkból helyzet volt. Továbbra is ugyanazzal a problémával küzdünk. Már én is unom, hogy mindig ezt mondom, gondolom mások is, de a helyzeteket be kell rúgni. Ma a helyzetkihasználási arányunk tizennégy-kettő volt. Ebből kijött egy iksz, mert hátul is belebakiztunk egyszer. Nehéz ezen változtatni, főleg ebből a keretből, előre sajnos nem sikerült igazolnunk. (nso.hu)

Nagy Sándor vezetőedző, Tiszakécskei LC: Az első félidő teljesen úgy alakult, ahogyan elterveztük. A második játékrészben visszább álltunk, mélyebben védekeztünk, ami nem volt tudatos. Az első tíz perc hazai rohamait átvészeltünk, s aztán akkor kaptunk két gólt, amikor már nem volt benne a meccsben. Az egyenlítésünk után megvoltak a helyzeteink a győztes gól megszerzéséhez is. Összességében azonban igazságos döntetlen született. 

fotók forrása: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Továbbra is Hajrá Kécske!

TLC