Újra bővült a szakmai stáb

Kitl József pályaedzőként, Németh Viktor pedig kapusedzőként csatlakozott a Tiszakécskei LC szakmai stábjához.

A Tiszakécskei LC vezetése a szezon végéig szóló megállapodást kötött Kitl Józseffel és Németh Viktorral, előbbi pályaedzőként, utóbbi kapusedzőként fogja a jövőben segíteni Visinka Ede vezetőedző munkáját.

Németh Viktort nem kell bemutatni a tiszakécskei futball szimpatizánsainak, hiszen mind a korábbi NB-s időszakban (90-es évek), mind az új érában futballozott a tiszakécskei csapatban. 2015-ben tért vissza kapusként, amikor is a megyei I. osztályú bajnokságban ezüstéremig jutó csapatunkat erősítette. Játékosként utoljára Kecskeméten futballozott.

Kitl József zentai származású, a délvidéki labdarúgásban anno letette névjegyét a korábbi kiváló csatár. Labdarúgó pályafutását Kiskunmajsán fejezte be. Azóta is Bács-Kiskun megyéhez kötődik. Dolgozott edzőkét többek között Kecelen, Kecskeméten és Kiskunmajsán is. Fiai is labdarúgók: Miklós a Békéscsaba játékosa, Krisztián az FC Hatvant erősíti, Zoltán jelenleg az SC Hírös ÉP labdarúgója, de játszott korábban a Fradiban és az MTK-ban is.

A szakembereknek jó és eredményes munkát kívánunk Tiszakécskén! Reméljük, hogy szép sikereknek lehetnek részesei a Tisza partján!

Hajrá Kécske!

TLC