Jön az év mérkőzése! – Vezetőedzői nyilatkozatok

A Bács-Kiskun megyei derbire szerdán este 18.00 órától kerül sor, villanyfényes meccsen fogadjuk a Kecskeméti TE gárdáját, amely dobogós helyen áll a bajnokságban.

A két csapat vezetőedzői így várják a holnapi bajnokit:

Visinka Ede, Tiszakécskei LC: Számunkra minden mérkőzés élet-halál harc és ehhez még jön most a megyei rangadó feeling. Ez mindent elmond a várakozásainkról. Nagyon örülök a nagy érdeklődésnek és a hangulatnak, ami ezt a bajnokit övezi. Nem kérdés, hogy a Kecskeméti TE jelenleg a mérkőzés favoritja az őszi teljesítmény alapján. Rendkívül masszív, stabil csapat a KTE.

Bízom benne, hogy nagy számban jönnek ki szurkolóink a mérkőzésre és biztatnak bennünket. A Vasas ellen megmutatták, hogy mellettünk vannak. Mi játszunk hazai pályán, a maximum felett kell teljesítenünk a sikerhez. A csapatunk mindent megtesz majd a győzelem érdekében. Ez csak szép számú szurkolótáborunk segítségével lesz lehetséges!

Szabó István, Kecskeméti TE: Jelenleg abszolút nyugodt vagyok, általában a mérkőzés közben is az szoktam lenni. Nem mondom, hogy Tiszakécske közömbös számomra, hiszen az nem lenne igaz. Mai napig jóban vagyok és beszélek több játékossal, szurkolóval, sokakkal megmaradt a jó kapcsolat. Fontos ez a mérkőzés, ugyanakkor nem fontosabb, mint bármelyik másik. Ugyanannyi pont jár a döntetlenért és a győzelemért is, nekünk így kell gondolkodnunk, nem szabad túlzott érzelmeket sem belevinnünk ebbe a találkozóba, de amennyit kell, azt viszont ki kell vinni a pályára. Ahhoz, hogy pontokat hozzunk el, ahhoz száz százalékot kell nyújtani. Jó edző dolgozik Tiszakécskén, láttuk őket vasárnap Siófokon is, ahol nem a valós eredmény jött ki. Sokkal több volt abban a meccsben, nem véletlenül tudták korábban megverni a Vasast, megszorongatni a Diósgyőrt. Nem szabad úgy gondolkodnunk, hogy a harmadik megy az utolsóhoz, hiszen ebben a ligában még nem volt sima meccsünk. Nyugodtan kell futballoznunk, hiszen jó pozícióból várjuk a kezdést, míg a hazaiaknak élet-halál lehet minden egyes pont. (forrás: kecskemetite.hu)

TLC

(Szabó István fotójának forrása: kecskemetite.hu)