A Pécsi MFC ellen zárjuk az őszi szezont

A Merkantil Bank Liga NB II 19. azaz utolsó őszi fordulója következik vasárnap. Csapatunk a PMFC ellen lép pályára a Sportcentrumban. Egy héttel később már előrehozott tavaszi bajnoki mérkőzést vívunk az ETO FC Győr ellen.

A pécsiek jelenleg a tabella kellős közepén, a 10. helyen állnak a bajnokságban. Legutóbbi négy mérkőzésükön nem tudtak nyerni. 1-1-et játszottak Békéscsabán, kikaptak 1-0-ra a III. Kerültei TVE-től, 1-1-et játszottak Szegeden majd hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek a Dorogi FC ellenében. Ennek ellenére az eddig összegyűjtött 23 pont és a korábbi  ,,nagy skalpok” is mutatják, hogy a mecskeiek jó csapatot alkotnak.

Keretükben vannak jó ismerőseink: Helesfay Donát többek nagy kedvence volt Tiszakécskén, Preklet Csabáról is szép emlékeket őrzünk, Károly Bálint sérüléséig kimondottan jól játszott a tiszakécskei csapatban, Tölgyesi Viktort szintén nem kell bemutatni senkinek, hiszen hosszú ideig viselte a csapatkapitányi karszalagot a Tisza partján.

A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban Visinka Ede, a Tiszakécskei LC NB II-es csapatának vezetőedzője nyilatkozott klubunk honlapjának:

Az elmúlt mérkőzéseken a Pécsnek voltak hiányzói. Ennek ellenére nagyon oda kell figyelnünk, mert erős a keretük és a beugró játékosaik is veszélyesek. Nekünk az elmúlt hetek jó formájára kell építenünk. Tudjuk, hogy ez a mérkőzés milyen veszélyeket hordoz számunkra, de szeretnénk itthon tartani a három bajnoki pontot!

A pmfc.hu a Pécsi MFC vezetőedzőjét Vas Lászlót szólaltatta meg a kécskei mérkőzés kapcsán:

,,Egy harcos, kemény mérkőzésre számítok, amelyen bízom benne, hogy utolsó erőtartalékainkat maximálisan kivisszük a pályára. Annak ellenére, hogy a Tiszakécske jó passzban van, és az edzőváltás óta szorgalmasan gyűjti a pontjait, egy célunk kell, legyen, hogy pontokkal térjünk haza. Mindenképpen szeretnénk eredményesek lenni, és győztesként hazatérni.”

meccstörténelem:

A Baranya megyeiekkel korábban kétszer az NB III-ban, kétszer pedig NB I-es osztályozón mérkőztünk meg.

szurkolói információk:

A mérkőzés helyszínére a belépés a hatályos járványügyi szabályoknak megfelelően kizárólag védettségi és személyi igazolvánnyal történhet!

A jegyek ára egységesen 1000 Ft, 14 éves kor alatt a belépés díjtalan.

A Sportcentrum kapui a szurkolók számára egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyílnak meg.

Látogassunk ki minél többen a Sportcentrumba és szurkoljunk a fiúknak!

Hajrá Kécske!

TLC

(fotó forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika)