Vissza- és előretekintő – Hajrá Kécske!

Csapatunk az NB III Keleti csoportjának magabiztos megnyerését követően jutott vissza az NB II-be. A 2021/2022-es bajnoki évad őszi szezonjának Nagy Sándor vezetőedző irányításával vágott neki a Tisza-parti együttes. Az első pontot a harmadik fordulóban Békéscsabán szerezte meg a Tiszakécskei LC, majd az ötödik fordulóban sikerült újabb döntetlent elérni Szegeden. Ekkor már nem Nagy Sándor irányította vezetőedzőként a labdarúgócsapatunkat, hanem az új vezetőedző kinevezéséig Virágh Ferenc asszisztensedző.

Visinka Ede szeme a pályán.

Az új vezetőedző Visinka Ede a 7. fordulóban vezette elsőként a kécskei csapatot Budafokon. A TLC egészen a 14. fordulóig 2 ponttal állt a tabellán, 10 pont hátrányra a már bennmaradást érő 17. pozícióhoz képest.

Visinka Ede és a szakmai stáb munkája a 13. fordulótól egyre inkább beérett. A keret labdarúgói egyre jobban összekovácsolódtak. A 14. fordulóban a DVTK ellen már a 2-1-es vereség ellenére meggyőzően játszott a csapat. Ezt követően jött az első győzelem Csákváron, ami meghozta az áttörést és elmozdult a holtpontról a kécskei csapat. Győzelem jött az akkori listavezető Vasas ellen, a szintén dobogós Kecskemét ellen, a PMFC ellen, Szolnokon a régiós rangadón döntetlen született, csupán a Siófok elleni vereség lóg ki a sorból.

A győzelmek jót tettek a csapategységnek.

Az előrehozott tavaszi fordulóban szoros mérkőzést játszott a TLC az idegenben rendkívül eredményes ETO FC Győr ellen, a Városi Sportcentrumban 1-0-s vereséget szenvedett Visinka Ede csapata.

A 10 pontos hátrány, 5 pontra csökkent a 20. fordulót követően és a csapat játékát, egységét látva a tiszakécskei szurkolók bizakodhatnak egy sikeres tavaszi folytatásban.

Légicsata a Sportcentrumban.

A tabellára nézve látható, hogy a 13. helyig nagyon sűrű a mezőny. Egy jó szezonrajttal feljebb lehetne kapaszkodni!

Érdekesség, hogy a közvetlen előttünk álló négy csapat – Szolnok, Budafok, Budaörs, Csákvár – mindegyikét hazai pályán fogadjuk majd tavasszal. Szurkolóink támogatásával sokat nyerhetünk a ,,hatpontos” meccseken.

Emellett hozzánk utazik majd a szintén a hátsó régióban lévő Békéscsaba is. A III. Kerülettel pedig február 13-án idegenben mérkőzünk meg.

A megyei derbi május 8-án lesz Kecskeméten. Reméljük akkor már igazi futballidőben, tömött lelátók előtt!

Az első 2022-es bajnokit január 30-án, Nyíregyházán vívja majd Visinka Ede gárdája. Nem lesz hosszú a téli pihenő, de már várjuk a folytatást!

HAJRÁ KÉCSKE!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence / Kécskei Krónika, tabella: eredmenyek.com)